|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
A Független Jogász Fórum nyilatkozata (2. rész) (OS)
|
Ami a Független Jogász Fórumot illeti, már tavaly november 27-én a választójoggal kapcsolatban megtartott tanácskozásunkon és azt követően több ízben érveltünk a mielőbbi választások szükségessége mellett. Sajnálatos, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése nem tudott felülemelkedni kisszerű hatalmi szempontokon, és ragaszkodott ahhoz, hogy még a szabad parlamenti választások előtt elnököt válasszon az ország. Sőt, a valamikori politikai érdek érvényesítésére törekedve, többszörösen megszegte az általa hozott törvényt. A népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII. törvény 10. szakasz (1) bek. értelmében az Országgyűlés köteles elrendelni a népszavazást, ha legalább 100 000 állampolgár kezdeményezi. (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik: ,,A népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozat tartalmazza: a/ a kezdeményezésben megfogalmazott - népszavazásra bocsátott kérdést (kérdéseket), valamint b/ a népszavazás időpontjára vonatkozó döntést.,, Az Országgyűlésnek az az eljárása, hogy megváltoztatta a több mint 100 000 aláírással előterjesztett állampolgári kezdeményezésben megfogalmazott kérdéseket, sérti a törvény 10. szakasz (2) bek. a/ pontjában foglalt kötelezettséget. Hangsúlyozni kell, hogy ebben az esetben nem az állampolgári kezdeményezést elindító politikai szervezetek által megfogalmazott kérdésekről van szó, hanem a több mint 100 000 aláírással hitelesített kérdésekről, amelyeket a törvény egyértelmű rendelkezése értelmében megváltoztatni az Országgyűlés sem jogusult. Azzal, hogy a 10. szakasz (2) bekezdése meghatározza, hogy mit tartalmazhat az országgyűlési határozat, kizárja, hogy mást is tartalmazzon. Ezért nem jogosult az Országgyűlés az egyértelműen megválaszolható kérdésekhez a választási íven magyarázatokat fűzni. A mindezeknek ellenére a kérdésekhez fűzött magyarázatok, különösen a pártvagyon kérdésében, de ugyanígy a köztársaságielnök-választásra vonatkozóan is, félrevezetőek. Noha nem törvénysértés, ám súlyos politikai hiba volt az Országgyűlésnek az a döntése, hogy a címer kérdésében a kormány által kezdeményezett népszavazást nem az állampolgári kezdeményezésre elrendelt népszavazással egyidőben, hanem a tervezett köztársaságielnök-választással azonos időpontban tűzte ki. (folyt.köv.)
1989. november 8., szerda 16:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|