|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZDP 36. kongresszusa - harmadik nap (5. rész)
|
A késő esti órákban a küldöttek megválasztották az MSZDP 101 tagú országos nagyválasztmányát, és elfogadták, hogy a testület 102. tagja Farkas Pál, a Magyarországi Cigány Szociáldemokrata Párt főtitkára legyen. Bölcsföldi Andort, aki az emigrációban élő magyar szociáldemokratákat képviselte a Szocialista Internacionáléban, az MSZDP tiszteletbeli elnökévé választották meg. Ugyancsak határozatot hoztak arról, hogy Asztalos Sándor (Ausztria), Szepesi István (NSZK) és Philippovics Tamás (Franciaország) - mint a magyar szociáldemokrácia külföldi képviselői - tanácskozási joggal részt vehetnek az MSZDP országos vezetőségének ülésein. Bölcsföldi Andor, az MSZDP tiszteletbeli elnöke a megválasztását követően mondott rövid beszédében köszönetet mondott a megbízatásért, hangsúlyozva, hogy ezt a tisztséget a magyar szociáldemokrata emigráció munkája elismerésének is tekinti. Egyúttal megköszönte a 80. életévét betöltött, Révész András tevékenységét, hozzátéve, hogy az MSZDP elnöke betegsége miatt lényegében csak ez év első időszakáig volt képes a párt ügyét szolgálni. Úgy vélte, hogy mindezért a kongresszus Révész Andrásnak köszönettel tartozik. Ezt követően kiemelte: az emigrációban élő magyar szociáldemokraták most már jobban bízhatnak abban, hogy átadhatják a fáklyát a hazai szociáldemokratáknak. (folyt. köv.)
1989. november 5., vasárnap 22:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|