|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Für Lajos Baranyában
|
1989. november 5., vasárnap - Für Lajos, a Magyar Demokrata Fórum köztársaságielnök-jelöltje vasárnap bemutatkozó látogatást tett Baranya megyében. A pécsváradi művelődési házban mintegy 150 érdeklődő előtt mondott beszédében egyebek között kifejtette, hogy a diktatúra intézményeinek lebontása után a köztársasági elnök az új Országgyűlés és a jövendő helyhatóságok megválasztása olyan történelmi feladat, amely minden állampolgárra személyes felelősséget is hárít. Kérdésekre válaszolva Für Lajos elmondta, hogy véleménye szerint az MDF a választásokon a legtöbb szavazat megszerzésének jó esélyével indul, s gazdasági programjának megvalósításával 5-6 év alatt képes lesz talpraállítani az országot.
Az MDF köztársasági elnök jelöltjének programja Pécsett folytatódott. A Lenau-házban Báling József, a Magyarországi Németek Szövetségének Baranya megyei vezetője tájékoztatta Für Lajost a német nemzetiség pécsi kulturális központjának tevékenységéről. Ezután a város központjában a Széchenyi téren üdvözölték Für Lajost az MDF helyi vezetői és tagjai, majd rövid sétát tettek a párt pécsi regionális irodájához, s megkoszorúzták az 1956-os mártírok emlékére állított kopjafát. Für Lajos délután Harkányban és Szigetvárott, az esti órákban pedig Pécsett folytatta baranyai bemutatkozó látogatását. Rövid időre megállt Bissén és Sellyén is, hogy találkozzék az MDF tagjaival és helyi vezetőivel. A harkányi és szigetvári gyűléseken arra buzdította a választókat, hogy a múltban gyökerező félelmüket és közönyüket leküzdve, aktívan vegyenek részt a választásokon. Für Lajos az MDF pécsi közgyűlésén az esti órákban mondott beszédet. Ebben a bizonytalankodó és kapkodó kormányzás, valamint a politikai élet szélsőségeinek veszélyeire figyelmeztetett. Hangoztatta, hogy a Magyar Demokrata Fórum egyetemes érvényünek és értékünek tekinti a társadalom sokszínűségét adó kisebbségek védelmét mind az országban, mind határainkon túl, ugyanakkor határozottan visszautasítja a sovinizmus és a kász/rjus ezzel kapcsolatos vádjait. (MTI)
1989. november 5., vasárnap 20:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|