|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar vonatkozású hírek
|
------------------------ München, 1989. november 3. (SZER, A mai nap) - A kormány tegnapi ülését követően nyilatkozatot tett közzé az ország belpolitikai helyzetéről. A nyilatkozat kimondja: a kormány stratégiájának központjában a társadalom és a gazdaság működőképességének fenntartása és a békés átmenet biztosítása áll. X X X Mától a hónap 20-ikáig a Minisztertanács felfüggesztette a turista-valutaellátmány folyósítását, azután pedig új ellátási rendszert vezet be. Ennek az a lényege, hogy az elkövetkező 4 évben egy személy évente csak 50 dollárnak megfelelő valutát vásárolhat. X X X A kormány nem emelte a külföldről behozott gépkocsik vámját -, viszont a forgalmiadó-törvény módosításával javasolja a parlamentnek, hogy a gépkocsi-magánimportra is állapítsanak meg 25 százalékos általános forgalmi adót. A változás január elsejétől várható. X X X A soproni ellenzéki szervezetek kezdeményezésére Sopronkőhidán kopjafákat állítanak fel az 1956-os forradalom mosonmagyaróvári áldozatainak emlékére. X X X Emlékmű, emléktábla, vagy semmi sem lesz az 1956-os salgótarjáni sortűz 131 halottjának tiszteletére? - ez a kérdés foglalkoztatja a salgótarjáni lakosságot. A tanács pénzéből a megyei tanács épületének falán december 8-ikán - a sortűz évfordulóján - emléktáblát helyeznek el. Az ígért emlékmű elkészítésére pénzhiány miatt nem született döntés. X X X (folyt.)
1989. november 3., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|