|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
A Munkásőrség szóvivőjének reagálása a Munkásőrség elleni támadásokra (1. rész)
|
1989. szeptember 27., szerda - A Munkásőrség működése megalakulásától kezdve mindmáig állami jogszabályokon, törvényeken nyugszik - mondta Borzák Lajos, a Munkásőrség szóvivője. E kijelentésével reagált azokra a véleményekre, amelyeket az SZDSZ és a Fidesz nevében hangoztatott Szász István, az SZDSZ-Tanács tagja és Lévay Levente, az SZDSZ kispesti szervezetének ügyvivője a Munkásőrség ellen tervezett tüntetésük kapcsán, a Magyar Távirati Irodának adott nyilatkozatukban.
Borzák Lajos véleménye szerint elfogadhatatlan kijelentéseket is tettek, amelyek nézete szerint vagy tájékozatlanságból, vagy szándékosságból eredő valótlanságok, ferdítések. Állításuk szerint például ,,a Munkásőrség nem része a törvényes felügyelettel rendelkező fegyveres erőknek,, - idézte a szóvivő a megjelent nyilatkozatot. Ezzel szemben az az igazság - mondta Borzák Lajos -, hogy a Munkásőrséget az Elnöki Tanács 1957. évi XIII. számú törvényerejű rendelete hívta életre, s ezt emelte törvényerőre az Országgyűlés 1957. május 9-én. A testület jelenlegi tevékenységét a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény, valamint az előző jogszabályok felhatalmazása alapján kiadott 49/1978-as számú kormányrendelet szabályozza - tájékoztatott a szóvivő. Éppen ezért szerinte az SZDSZ és a Fidesz ezzel összefüggő állítása alaptalan. Az a nézet sem fogadható el Borzák Lajos szerint, hogy a Munkásőrség ,,az uralkodó párt magánhadserege,,. Mint elmondta: a szervezet már közismerten a Minisztertanács irányításával működik. A munkásőrök között pártonkívüliek, az MSZMP, az MDF, az SZDSZ, az MSZDP, a Független Magyar Demokrata Párt, a Független Kisgazdapárt és más szervezetek tagjai is szolgálnak. A munkásőrök egyetlen szervezettől és állampolgártól sem vitatják el azt a jogukat, hogy véleményt formáljanak a testületről - hangoztatta a szóvivő, ugyanakkor kijelentette: a testülethez érkező információk szerint megütközést kelt az állampolgárokban, hogy a demonstráció előkészítői az utóbbi napokban több helyen gyalázkodó, uszító hangnemben szervezik fellépésüket. Borzák Lajos elmondta: Gyöngyösön például az SZDSZ, a Fidesz és a Kisgazdapárt helyi szervezetei által aláírt röplapokon azzal becsmérlik a Munkásőrséget, hogy ,,pufajkás gyilkosokból, ávós pribékekből verbuválódtak, akik vállalták hazájuk elárulását...,,, s hozzájuk ,,csatlakoztak elbutított munkások, megtévesztett fiatalok és karrierista funkcionáriusok,,. (folyt.köv.)
1989. szeptember 27., szerda 16:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Munkásőrség szóvivőjének reagálása - Tüntetés a Munkásőrség ellen (2. rész)
|
A szóvivő kijelentette: megalakulásakor is és ma is főképp nagyüzemi fizikai munkások alkották a többséget, akik ma 66 százalékot tesznek ki, miközben az állomány 18 százaléka értelmiségi. Hasonló hangnemű fellépést tapasztaltak Sopronban is, ahol a tüntetés egyik szervezőjétől elhangzott: ,,most nem elszámolunk, hanem leszámolunk ezekkel,,. Más városokból is érkeztek jelzések arról, hogy a munkásőröket fenyegetik és sértegetik. Mindezek ellentmondani látszanak a tüntetést meghirdető szervezetek deklarációiban hangoztatott békés szándékoknak - fejezte be nyilatkozatát Borzák Lajos. (MTI)
1989. szeptember 27., szerda 16:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|