|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
A szociáldemokraták egységnyilatkozata (OS)
|
1989. szeptember 20., szerda - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt szervezetei nevében a párt történelmi szárnyának országos elnöksége, valamint az MSZDP országos választmánya kinyilvánítja, hogy legfőbb akaratuk és törekvésük egy szervezetileg is egységes és erős szociáldemokrata párt megteremtése. A párt tagságának egyöntetű követelése a pártegység, amit a szervezetek vezető testületei cselekvési és politikai egységben kívánnak megvalósítani. A pártegység érdekében az akcióprogramokat a párt két szárnya közösen tervezi és együttesen hajtja végre. A munkaprogramoknak megfelelően már kialakítottak közös munkabizottságokat. Együttesen szervezik a párt kongresszusát, amelynek egyik legfontosabb feladata, hogy demokratikus módon, a párt tagságát megfelelően képviselő, a szociáldemokrácia minden politikai színárnyalatát kellően reprezentáló pártvezetést válasszon. Meggyőződésünk, hogy a pártkongresszus előtti akcióegység, majd a kongresszuson kialakított teljes szervezeti egység hatékonyan fogja szolgálni pártunk célját: a szociáldemokrata értékrend kialakítását Magyarországon. Ez az az út, amely lehetővé teszi, hogy a párt megakadályozza a - ma még hatalmas - külső erők törekvéseit a párt visszafogására a hazai politikai életben. Úgy hisszük, az egység erőt ad tagságunknak is; így útját tudja állni a párton belül fellépő személyes törekvéseknek, amelyek célja a megosztottság fenntartása, s ezzel a szociáldemokrata párt politikai erejének gyengítése. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt országos vezetősége és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt történelmi szárnyának elnöksége (OS)
1989. szeptember 20., szerda 13:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|