|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Betiltott Fidesz-tüntetés Párizsban
|
München, 1989. augusztus 25. (SZER, Késő esti mai nap) - Az esti órákban a budapesti csehszlovák követség előtt tüntetők a következő felhívást tették közzé: "Mi, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetsége előtt kedd óta tiltakozó emberjogi aktivisták nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy a Prágában fogva tartott barátaink érdekében mindenféle politikai vagy bármilyen más egyéb kalandorakciótól tartózkodjanak. Budapest, 1989. augusztus 25." A felhíváshoz egységesen egyetértve csatlakozott a Fidesz és a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség. Miközben tovább tart a békés tiltakozás a budapesti Népstadion úton, nem zavarva és semmiben sem akadályozva a követség munkáját, csupán arra várva, hogy Deutsch Tamás, a Fidesz és Kerényi György, a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség tagja visszanyerje szabadságát, a Párizsban tartózkodó fideszesek is tüntetést akartak szervezni a párizsi csehszlovák követség előtt, ugyanebből a célbál. A tüntetés délután 4 órakor lett volna, ám 1 órakor közölték a szervezőkkel a párizsi VII. kerületi rendőrség képviselői, hogy nem tarthatják meg a demonstrációt. A rendőrök hozzátették azt is, hogy ez a döntés magasabb szinten született. Az indokolás - Rockenbauer Zoltán közlése szerint - érthetetlen és ellentmondásos volt. Eszerint a bicentenárium alkalmából be lennének tiltva a tüntetések Párizsban, továbbá - mondta még a rendőrség - a szervezők nem tartották be a szabályt, hogy három nappal korábban jelentsék be szándékukat. Ám a Molotov-Ribbentrop paktum 50. évfordulóján tartott tüntetést is csak két nappal hamarabb jelentették be az észt és litván szervezők, mégis meg lehetett tartani. (folyt.)
1989. augusztus 25., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|