|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
- A Fekete Doboz tervei - 1. folyt.
|
Ezenkívül megérkezett az az anyag is, amit előző nap forgatott Pesti Laci arról, hogy Sturovónál, amikor mindegyikőjüket leszállították a vonatról - köztük francia fiatalokat is -, és rögtön a sturovói vasutállomáson készített velük egy interjút, amiben elmesélik a fiúk, hogy ők csak oda szerettek volna menni, de nem engedték őket, visszatoloncolták Budapestre. Ez is felvételen látható, ahogy Sturovónál felszállnak a Budapest felé induló vonatra. Van olyan felvételünk is, amiben Deutsch Tamással, Wachsler Tamással Pesti Laci és még két általam nem ismert fiatalember készíti a felolvasandó nyilatkozatot, ami arról szól, hogy mi virággal jöttünk, nem tankkal, és a sorsunk közös. Ismert ennek a nyilatkozatnak a pontos szövege, ennek a felvételét is elküldte, amikor is készítik elő a másnapi beszédet, amelyet Kerényi György cseh nyelven olvasott fel a Vencel téren hétfő délután. Mielőtt befejezte volna a felolvasát, a rendőrök iszonyúan brutális módon elverték ott a téren. Na most az előbb hivatkozott úr, aki Pesti Laciról a fotókat készítette, erről is egy fotósorozatot készített, ami szintén a rendelkezésünkre áll. - Tervezi a Fekete Doboz gárdája, hogy egy hosszabb dokumentumsorozatot készít az ünnepségről, illetve a tüntetésről és az azt követő rendőri brutalitásról, illetve a budapesti éhség- és ülősztrájkról? - Természetesen. Ehhez többször - tegnap este is, ma reggel is, ma délben is - forgattunk a pesti követség előtt, valamint most indulunk ki Ferihegyre, ahol Laci megérkezéséről forgatunk. Természetesen erről egy anyagot mindenképpen összeállítunk a lehető leggyorsabban. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|