|
|
|
|
|
|
|
|
SZER:
Illegalitásba szorul a keletnémet Új Fórum
"A Német Demokratikus
Köztársaságban a beiktatását kérelmező Új Fórum nevű ellenzéki
szervezetet, amelynek felhívását már több mint 2500-an írták alá, a
pártvezetés máris illegalitásba kívánja szorítani.
A kérelem elutasítását azzal indokolták, hogy a szervezet céljai
nincsenek összhangban az alkotmánnyal, sőt ellenséges álláspontot
képviselnek. Miután az elutasítást minden keletnémet lap közölte, az
olvasók nemcsak erről, hanem ezen az úton a szervezet létéről is
tudomást szerezhettek. Így korántsem biztos, hogy ez a jelenleg
feszült belpolitikai helyzetben a hatalmát erősíteni szándékozó
vezetés malmára hajtja a vizet.
A belső ellentmondások szaporodnak. A menekülők tízezrei, a
pártvezetésen belüli ellentétek, az egyházi kritikák, a szétvert
tüntetések mellett, most már egy jogellenesen betiltott, de egyre
erősödő ellenzéki erő is mutatja: a változások a Német Demokratikus
Köztársaságban is óhatatlanul szükségesek."
|
|
|
|
|
|
|
Élénk érdeklődés a magyar vállalatok iránt
|
Verona, 1989. március 13. hétfő (MTI) - Calogero Mannino mezőgazdasági és erdészeti miniszter megnyitotta a 91. veronai nemzetközi mezőgazdasági és állattenyésztési vásárt az ágazat egyik legrangosabb szakember-találkozóját, amelyen magyar kiállítók is részt vesznek.
A 300 ezer négyzetméteres vásárterületen 28 ország képviseletében több mint 2 ezer cég, ebből 369 külföldi kínálja termékeit. Hivatalos kiállító idén újdonságként Kanada, Izrael és Nagy-Britannia. Második alkalommal jelentkezik a Kínai Népköztársaság. Magyarországot, amely hagyományos résztvevője e rangos rendezvénynek, a Hungexpo szervezésében a Monori Állami Gazdaság, az FLR Proteinvest (Agrárfejlesztő Közös Vállalat), a Csongrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat és az Agroticia Gazdasági Társaság képviseli. A Monori Állami Gazdaság, amely 1974 óta van jelen az olasz piacon, s 1981-óta mutatja be termékeit a veronai Fieragricolán, ez alkalommal a veszteségmentes takarmányozást lehetővé tevő VAXOMAT elnevezésű malacetetőt, hidegen préselt olajokat s a helyi igényeknek megfelelő összetételű kutyatápszerek széles választékát kínálja. Az FLR Proteinvest szintén évek óta szállít a piacra, főleg lóbabot, napraforgót. 1988-óta az önálló külkereskedelmi jog birtokában közvetlen kapcsolatokra törekszenek. Új termékeket is hoztak. Így humán célra használható szójatermékeket, pillangós növények baktérium oltóanyagát s aktív növényi tápanyagokat. A Csongrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari vállalat félkész konyhai lisztkeverekékekből készült termékeket, sütőipari adalékanyagokat, s gépgyártással kapcsolatos tevékenységét mutatja be Veronában. A vetőmagok nemesítésével, előállításával és forgalmazásával foglalkozó Agroticia GT durumbúzát, lóbabot, napraforgót, szárazbabot kínál a szakembereknek. A tésztagyártás alapanyagaként használatos durumbúza iránt várhatóan nagy érdeklődés kínálkozik az e szakmában nagyhatalomnak számító Olaszországban. A vásár március 19-ig tart nyitva.+++
1989. március 12., vasárnap 18:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok. Szeretném megkérdezni, hogy fog kinézni az új kivándorlási törvény? Hogyan és hová lehet kivándorolni, hiszen már a magyar politikai menekülteket sem fogadja be a Nyugat írásbeli bizonyítékok nélkül, pedig vannak.Egyre több a kiutasítási határozat a magyarokkal szemben úgy Ausztriában, mint az NSZK-ban. Az Egyesült Államokba is van úgynevezett bevándorlási kvóta, úgyanúgy Ausztráliába is többször szűrik, kiszűrik a bevándorolni akarókat. Ha pedig nincs befogadó ország akkor a törvény sem ér semmit, vagy mégis? A nagy gazdasági előnyt a kisembereknek, a nagycsaládosoknak, a kisnyugdíjasoknak csak a növekvő nyomor jut osztélyrészül. És akkor azt mondják, hogy mindent szabad Magyarországon. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|