Rendszerváltás és az MTI

	A koncepciós perekről
(Hajnal László Gábor) München, 1989. április 1. (SZER, Világhíradó) - A kormánynak az az ígérete, hogy végre-valahára kivizsgálják valamennyi koncepciós kirakatper hátterét, ez a bejelentés késztette kommentár írásra Hajnal László Gábort: - Hogyan is írta Ady Endre? "Tagadni múltat mellet verve, megbabonázva, térdepelve". - Látnók volt ez a poéta, a költők sámánja, hiszen nemcsak saját nemzedékének politikai, emberi baklövéseire, gyengeségeire mutatott könyörtelen őszinteséget, de megjósolta a jövő kuszaságait is. Borzongtató gondolatokat vetett papírra az éppen 70 esztendeje halott és a népét mindennél jobban szerető, ám ezerszer ki s megátkozott magyart. Elhessegethetetlenül türemkedik most elő a bánatos arc, a messzire révülő tekintet: "Tagadni múltat mellet verve". Valójában örülnünk kellene annak, hogy végre bűntelennek mondhatják a hajdani bűnösnek nyilvánítottak némelyikét, de a hatalom taktikázása lépten-nyomon tetten érhető. Az igazságügyminiszter azt hangoztatja a vele készített interjúkban, hogy felülvizsgálják az 1945 és 1962 között hozott politikai ítéleteket, és rehabilitálják a koncepciós perek szenvedőit, áldozatait. Most ne firtassuk e két dátum miértjeit, már csak azért se, mert az tény, hogy ebben a, fél emberöltőnyi korszakban összehasonlíthatatlanul többet szenvedett az ország lakossága, mint előtte századokon át, vagy a konszolidációnak nevezett években egészen napjainkig. Az viszont nem elhallgatható kételkedés, hogy eme "visszamenő hatályú igazságszolgáltatás" bírái - idézőjelbe rakva, vagy netán anélkül - miért az MSZMP szempontjai, jelenlegi érdekei szerint csoportosítgatják az igeneket és nemeket. Továbbá: miért csak a kommunista párt tagjai, illetve az általuk megbízhatóan elkötelezettnek tartottak lapozgathatják az idáig rejtegetett, talán elégett, talán nem elégett aktákat? Március 23-ikán a Kossuth Rádió Esti magazin műsorába, Kulcsár Kálmán azt mondotta: egy jogászokból és történészekből álló bizottság deríti fel azokat az ügyeket, amelyekről igazolható, hogy koncepciós per volt. Erről a kormány megkapja majd az adatokat, és valószínű, hogy a parlamentnek fogja javasolni egy olyan törvény megalkotását, amely szerint a koncepciós perekben valamennyien ártatlanok. Mindettől függetlenül 15-16 ügyben a legfőbb ügyész óvást nyújt majd be - vagyis az örömben gyorsan elvegyítik az ürömöt, hiszen például a MAORT-per és az egyházzal kapcsolatos meghurcoltatások külön kosárba kerülnek. Tehát a szocialistának nevezett törvényesség ismét kátrányt csöpögtet a mézbe. A kivégzett, hosszú időre börtönbe, internáló táborba zárt kommunisták, a tékozló fiúk örömteli ovációjával nyertek megbocsátást, kaptak szobrot, fejfát, ám a történelem ítélőszéke előtt ártatlanokat, hősöket és mártírokat nem illeti egyformán a főhajtás. A hazai tömegtájékoztatási eszközökben fennen hirdetik az illetékesek: megszüntetjük a jogsérelmeket! De közben halogató taktikázással dekázgatják, hogy méltatlanul meghurcoltak, országunkból elüldözöttek melyike számíthat kegyként a kegyelemre. Nem élcelődő szójáték ez. A Független Kisgazdapárt ideiglenes országos választmánya már bejelentette, hogy erkölcsi elégtételt kér a kormánytól egykori vezetőinek: Kovács Bélának, Nagy Ferencnek, Kis Sándornak és B. Szabó Istvánnak. Pozsgay Imre pedig arról beszélt, hogy "a Mindszenty-ügyet is tisztázni akarjuk". Az államminiszter a diplomáciai nyelvezetben használatos finomsággal fogalmazta meg vatikáni tárgyalásai során is azt a szándékot, hogy a kormány nem zárkózik el a hercegprímás magatartásának át-, vagy újraértékelésétől, de a döntésre még várni kell. Hogy miért ez a nagy óvatoskodás? Mert bebizonyosodna, hogy a magyar katolikus egyház feje okkal féltette papjait és híveit a kommunizmustól, s lelkiismerete szerint cselekedve küzdött a hitoktatás fakultatívvá tétele ellen. Nyilvánosságra kerülne az immáron nem cáfolható valóság, hogy az elvett, szétvert hit helyett nem adott semmi lelki kapaszkodót a népre erőszakolt ateizmus, s lám, most a nagy és egyre mélyebbülő politikai, gazdasági kátyúban küszködve megértették a kereszténységet elsorvasztani akarók, hogy szükség van apácákra, szerzetesekre, olyan iskolákra, ahol példaképnek tekinthetik Ravasz Lászlót, Ordas Lajost és a kommunistákkal semmiféle alkuba nem bocsátkozó apostoli helytartót. A rezsim fél a bűntelenség kimondásától, noha a józanul gongolkodó funkcionáriusok a Politikai és a Központi Bizottság tagjai közül is számosan jól tudják: a koncepciós perekben elítéltek mindahányan a bosszú és megtorlás áldozatai. Voltak bár miniszterek, papok, katonák, földművesek, munkások, értelmiségiek, idősek s felnőtté nem lehetett kamaszok. Rehabilitációjukkal az MKP, MDP, MSZMP jogfolytonosságát elismerő hatalom önmaga feje fölött tör pálcát. De ha ezt megteszi, elnyerheti a nép és a túlélők bocsánatát, hiszen alig főbb cél most a nyugállamiság megteremtése, a bosszú nélküli közkiegyezés. De a parolázáshoz - mint az imádkozáshoz is - két kéz kell. Az egyik tenyér a kérges, átszögelt, bilincs szorításától kékült, körömtelenné botozott most előre mozdult és várakozik. Hinni akarjuk, hogy nem kell ismét bogáncsot markolnia. +++ 1989. április 1., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »