Rendszerváltás és az MTI

	Gondolatok a veszteséges vállalatok leállításáról
lehetőségeket. Ez önmagában nem volna akkora baj, hogy szólni kellene ellene, hiszen erre is szükség van, de nagyon veszélyessé teszi, hogy a tényleges feladatokról eltereli a figyelmet. Már 1953-ban azt kellett tapasztalnunk, hogy a vállalati kapacitások leállítása nem javított, hanem rontott a költségvetési egyensúlyon. Kiderült, hogy nagyon rövidlátó szemlélet az, amelyik csak a veszteségek megszűnésével számol akkor, amikor leállításra kerül egy vállalat, vagy annak akár csak egy részlege. Akkor nem volt és valószínűleg ma sincs olyan vállalat, amelynek leállítása javítana a költségvetési egyensúlyon. Bizonyításként nézzük meg, mi áll az elmaradó veszteséggel szemben: a) Elmaradnak a vállalat költségvetési befizetései. Mindenekelőtt a bérjárulékok és a dolgozók személyi jövedelemadója. b) A vállalatnál jelentkező amortizáció szintén elvész. c) Amennyiben a leállítás munkanélküliséggel jár, a munkanélküli segély összege is költségvetési többletkiadás. Én még nem találtam olyan vállalatot, amelynek vesztesége a fenti három veszteség összegét elérné. Tehát elenyésző kivételtől eltekintve a veszteséges vállalatok leállítása növeli a költségvetési hiányt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan tevékenységek, amelyeket jó volna leállítani, de ezeket azon az alapon nem lehet megállapítani, hogy a vállalat veszteséges vagy sem. Fel kell hagyni minden olyan gazdasági tevékenységgel, amelyet jövedelmezőbbel lehet helyettesíteni. Ilyen pedig nem ritkább a nyereséges vállalatoknál, mint a veszteségeseknél. Az első tanulság tehát: nem leállítani kell, hanem struktúrát módosítani. Még kevesebb szó esik arról, hogy a veszteséges vállalatok leállítása szinte mindig a kínálat szűkítését, vagyis a hiánygazdálkodás erősítését jelenti. Sajnos a reformpolitikusok sem tartják szem előtt, hogy egyensúlyt csak kivételes esetekben lehet keresetcsökkentéssel, a kínálat dinamikus növelése nélkül biztosítani. (folyt. 1989. március 29., szerda 11:08
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Gondolatok a veszteséges vállalatokról (2. rész)
Arra is gondolni kellene, hogy a vállalat leállítása általában koncentráltan jelentkező munkanélküliséget, tehét az érintett létszámhoz viszonyítva nagy szociális feeszültséget okoznak. Ez pedig önmagában több gazdasági és erkölcsi kárral mint megtakarítással járhat. Mindebből nem az következik, hogy ellenzem a felesleges munkaerő leépítését. Ellenkezőleg, annak módját szeretném megvilágítani: sürgősen le kell építeni minden olyan munkaerőt, amely nem végez hasznos munkát. Ezek 90 százaléka azonban nem a veszteséges vállalatoknál található, hanem szinte mindenütt. Amíg nem szabadulunk meg a kapun belüli munkanélüliségtől és a bürokráciában dolgozóktól, addig nem volna szabad egyetlen termelő munkában részt vevőt sem elbocsátani. Nincs olyan iparág vagy vállalat, ahol a társadalom számára nagyobb veszteséggel járna a munkások dolgoztatása, mint a felesleges létszám egy jövedelmező vállalatnál. Nemcsak az felesleges, akinek a munkájára nincs szükség, de az is, akinek a hatósági előírások találnak ki haszontalan munkát. A bányászok joggal háborodhatnak fel azon, hogy a kormányzat őket tartja feleslegesnek és nem azokat a tisztviselőket, akik azzal foglalkoznak, hogy a kormányzatnak, a hatóságnak értelmetlen adatok tengerét szolgáltatják, vagy olyan hatósági előírások követeltik meg a munkakörük betöltését, amelyre sokkal kevesebb szükség van, mint a szénre. A példánál maradva: A bányászok szellemi tőkéje, vagyis szaktudása, képzettsége másutt aligha hasznosítható, tehát leépítésük esetében jórészt kihasználatlan marad. Ezzel szemben a jelenlegi munkakörükben felesleges tisztviselők sok helyütt alkalmazhatók, ha nem is mindig tisztviselőként, hát a szakmájukban. Ahogy én tapasztalom, a bürokráciában foglalkoztatottak jelentős részének jó szakmája van, de kényelmesebbnek találta az íróasztalt. (folyt.) 1989. március 29., szerda 11:09
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Gondolatok a veszteséges vállalatokról (3. rész)
Van a leépítésnek egy másik módja is, amiről alig esik szó. A diplomások munkaidejének jelentős részét a bürokratikus kötelezettségek emésztik fel. Hasznos volna például az orvosok válláról levenni az időtrabló adminisztrációt. A másutt felesleges adminisztrátor itt hasznos lenne. Gondoljuk meg, hogy mennyi mérnök, orvos, pedagógus fecsérli el idejét adatszolgáltatással, holott azt nála olcsóbban, gyorsabban elvégezhetné egy adminisztrátor. Végül azt kívánom hangsúlyozni, hogy a munkanélküliség drágítja a termelést, ezáltal csökkenti a munkaerő keresletét, tehát öngyorsító folyamatot vált ki. Ezzel szemben a kapun belüli munkanélküliség felszámolása csökkenti a termelési költségeket, növeli a versenyképességet, ezáltal munkanélküliség-teremtő hatású. A veszteséges vállalatok leállítása helyett sokkal fontosabb volna a figyelmet egy másik kérdésre koncentrálni: a foglalkoztatásért való felelősséget le kell venni a vállalatok és a szövetkezetek válláról, ők ezzel nem törődve igyekezzenek minél kisebb létszámmal, minél többet termelni, a munkanélküliség legyen a társadalom gondja. Ha ehhez tartjuk magunkat, nem kell félnünk a munkanélküliségtől. Akkor nőni fog az áruk kínálata és a munkaerő kereslete, és csökken a költségvetési hiány. Igaz, ehhez másként kell gondolkodnunk, mint eddig. (MTI-Press) 1989. március 29., szerda 11:09
Vissza » A hírhez kapcsolódik »