 |
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Horváth István belügyminiszternek
"Mi, akik a 80-as években
folytatott szabadsajtó-szamizdattevékenység miatt hatósági,
rendőrségi üldözésben részesültünk, követeljük, hogy a mi ügyünket
is rendezzék
Személy szerint és nyilvánosan kövessenek meg mindenkit, adjanak
vissza mindent, amit a házkutatások során elkoboztak,
kártalanítsanak mind a nagyösszegű pénzbüntetésekért, mind az
üldözések miatt keletkezett anyagi hátrány tekintetében, vonják
vissza a szabálysértési és büntető határozatokat, és szüntessék meg
a joghátrányokat."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
NDK-s ellenzék
"Kelet-Németországban - akár Csehszlovákiában - egészen a
közelmúltig teljességgel sztálinista módszerekkel igyekeztek
elfojtani a hivatalos vonaltól eltérő vélemények mindennemű
megnyilatkozását. Az NDK-ban váltig gyakorolják a karhatalmi
brutalitást. Lipcse a szellemi ellenállás központja, ott minden
hétfőn béke-istentiszteletet tartanak egy templomban, s az
istentisztelet után a rendőrség szinte hagyományosan rátámad a
templomból távozó közönségre, találomra őrizetbe vesz egyeseket, és
néha gumibotot is használ."
|
|
|
|
|
|
 |
A Magyarország cikke
|
München, 1989. január 11. (SZER, Magyar Híradó) - Témánk a
Magyarország című lap ez évi első számának Emberiességi okokból
című cikkéhez kapcsolódik. Az előzmény: Grósz főtitkár többször
kijelentette, hogy annak idején Nagy Imre írta alá a kivégzettek
jeltelen sírba temetésének törvényét. A Magyarország cikke
nyilvánosságra hoz most egy Nagy Imre által 1954-ben aláírt titkos
záradékot, amely egy 1896-ban kelt törvénynek és egy 1912-ben
hozott rendeletnek a szellemét követve arról rendelkezik, hogy a
halálra ítélt és kivégzett személyek holtteste bizonyos esetekben
nem adható ki.
Viszont: az a rendelkezés - és egyébként ez is benne van a
Magyarország cikkében -, amely szerint a kivégzett személy sírját
megjelölni nem szabad, 1955. december 29-ikén kelt. Ezt a
dokumentumot a hetilap nem közli, és a rendelet aláírójának nevét
sem. De azt mindenki tudja, hogy akkor Nagy Imre már rég nem volt a
hatalomban, a miniszterelnök pedig Hegedűs András volt.
A Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik tagja, Fónay Jenő éppen
Münchenben tartózkodik. Őt kérdezte erről a témáról Zsillé Zoltán
kollégám. A beszélgetésből most rövidebb részletet hallanak, a
teljes interjút a hét végén közöljük a Hazai napló műsorában.
- A cikkről, és annak értékeléséről olyan valakit kérdezek, akit
egy hajszál választott el attól, hogy ebbe a 301-es parcellába
kerüljön maga is: Fónay Jenővel, akit 1956 után halálra ítéltek,
majd végül is az ítéletet életfogytiglani büntetésre változtatták.
Azt kérdezném tőled, Fónay Jenő, hogyan értékeled ezt a cikket, és
azt a kísérletet, hogy valamiképpen a rendezetlenséget egy Nagy
Imrerendeletre vezessék vissza?
- Ha csak cikkről akarok beszélni, akkor még érni kell a
véleménynek, amely majd a végén leülepszik. Az azonban mindenképpen
nagyon kellemetlenül érintett, ahogy Pálfy József lapjában, a
Magyarországban - az 1989 év első Magyarországában - megjelenhetett
e cikk, és így jelent meg. Valami olyasmit éreztem, hogy ez a mai
helyzetben cinikus. Pont akkor betenni egy ilyen cikket, amikor a
kegyeletről fél éve beszélünk.
Komoly eredményeket értünk el. Miniszterelnökünk, vagy a főtitkár
kijelentései, ígéretei lassan kezdenek valóra válni.
Ha ez a cikk csak azt akarja elérni a magyar nép előtt, hogy lám:
32 évig nem csináltunk semmit - ez Nagy Imre rendelete - akkor
körülbelül úgy tudom értékelni, mint azt a New York-i kijelentést,
azt a New York-i visszakérdezést, amikor a Grósz miniszterelnök úr
visszakérdezett: "melyik Nagy Imrét akarják önök rehabilitálni?"
Azt is meg kell mondani, hogy ez azért - még ha közelmúlt is - de
már múlt. +++
1989. január 11., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|