|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Horváth István belügyminiszternek
"Mi, akik a 80-as években
folytatott szabadsajtó-szamizdattevékenység miatt hatósági,
rendőrségi üldözésben részesültünk, követeljük, hogy a mi ügyünket
is rendezzék
Személy szerint és nyilvánosan kövessenek meg mindenkit, adjanak
vissza mindent, amit a házkutatások során elkoboztak,
kártalanítsanak mind a nagyösszegű pénzbüntetésekért, mind az
üldözések miatt keletkezett anyagi hátrány tekintetében, vonják
vissza a szabálysértési és büntető határozatokat, és szüntessék meg
a joghátrányokat."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
NDK-s ellenzék
"Kelet-Németországban - akár Csehszlovákiában - egészen a
közelmúltig teljességgel sztálinista módszerekkel igyekeztek
elfojtani a hivatalos vonaltól eltérő vélemények mindennemű
megnyilatkozását. Az NDK-ban váltig gyakorolják a karhatalmi
brutalitást. Lipcse a szellemi ellenállás központja, ott minden
hétfőn béke-istentiszteletet tartanak egy templomban, s az
istentisztelet után a rendőrség szinte hagyományosan rátámad a
templomból távozó közönségre, találomra őrizetbe vesz egyeseket, és
néha gumibotot is használ."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése (10. rész)
|
Át kell gondolni a választmány és a vidéki szervezetek elnökeit tömörítő elnöki gyűlés munkáját. Nem feledkezhetnek meg a szórványtagságról sem - hangsúlyozta Lezsák Sándor. Végezetül kiemelte: minden tevékenység középpontjában a választásnak kell állnia, de nemcsak az országgyűlési képviselőinek, hanem a helyhatóságinak is. A két választási időszak között olyan Magyar Demokrata Fórumot szeretnének teremteni, amely a létrejövő és a szabad választásokkal megerősített többpártrendszerben - mint országos politikai erő és mozgalom - a helyi önkormányzat és az országos döntések cselekvő részese, s képes csiszolódó programját megvalósítani és ehhez politikusait megtalálni - mondotta Lezsák Sándor. Ezután Zala Tamás, a Magyar Zsidók Kulturális Egyesülete vezetőségének tagja üdvözölte a gyűlést; méltatta az MDF és az MZSKE közötti szervezeti együttműködést. Ez és a két szervezet közötti személyes kapcsolatok jó alapot nyújtanak arra, hogy oldódjanak a zsidófélelmek, és egyúttal bizonyság is, hogy a fórumra aggatott antiszemita jelzők igazolhatatlanok és igaztalanok. Ugyancsak üdvözölte a gyűlés résztvevőit Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség volt parancsnoka, sok szerencsét kívánva a résztvevőknek a tanácskozás munkájához. A Szabad Demokraták Szövetségének üdvözletét Mécs Imre, az SZDSZ ügyvivője tolmácsolta. Utalt arra, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége az MDF szövetségeseként együtt vett részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, majd a politikai egyeztető tárgyalásokon. Hangsúlyozta a további együtthaladás fontosságát, s mint mondotta, ebben jó példát mutatnak az ellenzéki pártok és mozgalmak - köztük az SZDSZ és az MDF - vidéki szervezetei. (folyt.köv.)
1989. október 20., péntek 19:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|