|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Horváth István belügyminiszternek
"Mi, akik a 80-as években
folytatott szabadsajtó-szamizdattevékenység miatt hatósági,
rendőrségi üldözésben részesültünk, követeljük, hogy a mi ügyünket
is rendezzék
Személy szerint és nyilvánosan kövessenek meg mindenkit, adjanak
vissza mindent, amit a házkutatások során elkoboztak,
kártalanítsanak mind a nagyösszegű pénzbüntetésekért, mind az
üldözések miatt keletkezett anyagi hátrány tekintetében, vonják
vissza a szabálysértési és büntető határozatokat, és szüntessék meg
a joghátrányokat."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
NDK-s ellenzék
"Kelet-Németországban - akár Csehszlovákiában - egészen a
közelmúltig teljességgel sztálinista módszerekkel igyekeztek
elfojtani a hivatalos vonaltól eltérő vélemények mindennemű
megnyilatkozását. Az NDK-ban váltig gyakorolják a karhatalmi
brutalitást. Lipcse a szellemi ellenállás központja, ott minden
hétfőn béke-istentiszteletet tartanak egy templomban, s az
istentisztelet után a rendőrség szinte hagyományosan rátámad a
templomból távozó közönségre, találomra őrizetbe vesz egyeseket, és
néha gumibotot is használ."
|
|
|
|
|
|
|
Törvény készül az állam- és közbiztonságról (1. rész)
|
1989. október 11., szerda - A Belügyminisztériumban formálódnak az elképzelések arról, hogy miként tartsák távol a rendőrséget - mint semleges intézményt - a politikai küzdelmektől, s ugyanakkor esetleges szélsőséges politikai megnyilvánulások esetén miként lehet a közrendet megvédeni. Ezt Horváth István belügyminiszter mondta azon a kerekasztal beszélgetésen, amelyet a Belügyminisztérium rendezett a közrend védelméről készülő törvénytervezetről, valamint a bűnmegelőzésről, a BM Rendőri Ezred központjában. A tanácskozáson ellenzéki pártok, társadalmi és tömegszervezetek képviselői vettek részt.
A miniszter kiemelte: a konzultáció célja, hogy a Belügyminisztérium megismerje a jövő parlamentjét alkotó szervezetek véleményét a rendőrség működésének korszerűsítéséről. Javasolta a BM-el együttműködő olyan fórum létrehozását, amelyben a pártok, társadalmi szervezetek képviselői véleményező, konzultatív szerepet töltenének be az átmeneti időszakban. Diczig István rendőr vezérőrnagy, a BM vizsgálati osztályának vezetője elmondta, hogy az állam- és közbiztonságról várhatóan alkotmányerejű törvény születik. A parlament elé kerül majd a nemzetbiztonságról és a rendőrségről szóló törvénytervezet is. E három törvény meghozatala nélkül működésképtelenné válhat a rendőri szervezet, mert a mai szabályozás már nem felel meg a jogállamiság követelményeinek. Egy kérdésre válaszolva elhangzott, hogy ezeket a törvényeket minden bizonnyal már az új parlament fogadja el. Kacziba Antal rendőr alezredes, a BM megelőzési osztályának a vezetője a bűnmegelőzés főbb alapelveit ismertette. Eszerint a megelőzés nemcsak rendőri, hanem állami, kormányzati feladat. Az állampolgároknak joguk van személyük, jogos érdekeik és tulajdonuk védelmében öntevékeny, vagy a rendfenntartó erőkkel együttműködő szervezeteket alapítani. A megelőzés jog- és intézményrendszerét a helyi önkormányzatok számára széleskörű önállóságot nyújtva kell kialakítani. Fontos az is, hogy a bűnmegelőzési munka csakis az állampolgárok alkotmányos jogainak, az emberi méltóságnak tiszteletben tartásán alapulhat. Szász István (Szabad Demokraták Szövetsége) javasolta, hogy a jövőben a rendőrség ne központi irányítással működjön, hanem a megyei, területi önkormányzatok alá tartozzon. Vitézi László (Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája) sürgette, hogy a Belügyminisztérium tárja fel működését, mert a társadalom számára az még ma is ismeretlen. (folyt.köv.)
1989. október 11., szerda 16:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|