|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Horváth István belügyminiszternek
"Mi, akik a 80-as években
folytatott szabadsajtó-szamizdattevékenység miatt hatósági,
rendőrségi üldözésben részesültünk, követeljük, hogy a mi ügyünket
is rendezzék
Személy szerint és nyilvánosan kövessenek meg mindenkit, adjanak
vissza mindent, amit a házkutatások során elkoboztak,
kártalanítsanak mind a nagyösszegű pénzbüntetésekért, mind az
üldözések miatt keletkezett anyagi hátrány tekintetében, vonják
vissza a szabálysértési és büntető határozatokat, és szüntessék meg
a joghátrányokat."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
NDK-s ellenzék
"Kelet-Németországban - akár Csehszlovákiában - egészen a
közelmúltig teljességgel sztálinista módszerekkel igyekeztek
elfojtani a hivatalos vonaltól eltérő vélemények mindennemű
megnyilatkozását. Az NDK-ban váltig gyakorolják a karhatalmi
brutalitást. Lipcse a szellemi ellenállás központja, ott minden
hétfőn béke-istentiszteletet tartanak egy templomban, s az
istentisztelet után a rendőrség szinte hagyományosan rátámad a
templomból távozó közönségre, találomra őrizetbe vesz egyeseket, és
néha gumibotot is használ."
|
|
|
|
|
|
|
MSZP-kongresszus - vasárnapi munkanap (16. rész)
|
Az esti órákra a szerkesztőbizottság elkészült a Magyar Szocialista Párt alapszabály-tervezetének módosító, kiegészítő munkálataival, így a kongresszus a programnyilatkozat általános vitáját megszakítva, hozzáfogott a pártélet e fontos dokumentumának részletes vitájához. Az érdemi munka megkezdését rövid intermezzo előzte meg. A tanácskozásnak a délutáni órákra már némileg feszültté váló légkörében ugyanis számos híresztelés, rémhír kapott szárnyra. Az egyik, nagy visszhangot kiváltott híradás szerint a Kádár János Társaság párttá alakult, s egyes hírek szerint ehhez az Összefogás platformnak is köze volt. A platformszerveződés nevében felszólaló Kemény László határozottan cáfolta ezt a feltételezést. Leszögezte: az Összefogás platform elérte célját - hiszen a kongresszus elkerülte a pártszakadást -, ezért feloszlatta magát. A Kádár János Társaság akciójához nincs köze. Az egyik küldött a kongresszus nyilvánossága előtt azt kérdezte: mi a valóságalapja a kormányválságról szóló híreknek, több miniszter lemondásának. ,,A kormány a helyén van,, - válaszolta Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. A híresztelések hamisak, semmiféle kormányválság nem fenyeget, a testület egyetlen tagja sem mondott le - hangzott a cáfolat. A kitérő után a kongresszus már valóban hozzáfoghatott az alapszabály-tervezet kimunkálásához. A tervezethez Fejti György fűzött szóbeli kiegészítést. A dokumentum előkészítésével megbízott munkacsoport vezetője hangoztatta: az elmúlt napon a kongresszus már egy történelmi jelentőségű okmányt elfogadott, amikor kimondta a Magyar Szocialista Párt megalakulását, most az új párt ,,alkotmányának,, kimunkálására kell vállalkozniuk a küldötteknek. Az alapszabály-tervezet kidolgozását mind a kongresszust megelőzően, mind a legfelső pártfórumon élénk vita kísérte. A polémia legfontosabb tanulságait összefoglalva Fejti György hangsúlyozta: egyetértés alakult ki abban, hogy az alapszabálynak elveiben következetesnek és szilárdnak kell lennie, ugyanakkor az alkalmazott szervezeti megoldásaiban rugalmasságot kell tanúsítania. Az alapszabálynak következetességet kell mutatnia az önkéntesség elvének érvényre juttatásában, a lelkiismereti, véleménynyilvánítási, cselekvési szabadság, a pártdemokrácia, a tolerancia érvényesítésében. A szerveződési elvek rugalmassága pedig mindenekelőtt azt jelenti, hogy vissza kell szorítani azt az elidegenedést, amely a párt vezetése és a tagság között kialakult. A pártbürokrácia felszámolására nincsenek kész receptek, ezt a gyakorlati munka során kell a pártmozgalomnak kikísérleteznie. (folyt.köv.)
1989. október 8., vasárnap 22:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|