|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Horváth István belügyminiszternek
"Mi, akik a 80-as években
folytatott szabadsajtó-szamizdattevékenység miatt hatósági,
rendőrségi üldözésben részesültünk, követeljük, hogy a mi ügyünket
is rendezzék
Személy szerint és nyilvánosan kövessenek meg mindenkit, adjanak
vissza mindent, amit a házkutatások során elkoboztak,
kártalanítsanak mind a nagyösszegű pénzbüntetésekért, mind az
üldözések miatt keletkezett anyagi hátrány tekintetében, vonják
vissza a szabálysértési és büntető határozatokat, és szüntessék meg
a joghátrányokat."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
NDK-s ellenzék
"Kelet-Németországban - akár Csehszlovákiában - egészen a
közelmúltig teljességgel sztálinista módszerekkel igyekeztek
elfojtani a hivatalos vonaltól eltérő vélemények mindennemű
megnyilatkozását. Az NDK-ban váltig gyakorolják a karhatalmi
brutalitást. Lipcse a szellemi ellenállás központja, ott minden
hétfőn béke-istentiszteletet tartanak egy templomban, s az
istentisztelet után a rendőrség szinte hagyományosan rátámad a
templomból távozó közönségre, találomra őrizetbe vesz egyeseket, és
néha gumibotot is használ."
|
|
|
|
|
|
|
Kongresszusi előzetes - kanadai sajtóvélemény
|
--------------------------------------------- Washington, 1989. október 6. (Amerika Hangja, Reggeli híradó) - Magyarországról is van valami mondanivalója egy lapnak. Ezúttal a torontói Globe and Mailt idézem, amely szerint az elkövetkező hét végén ott a párt levedli magáról a kommunizmust. A Reuter hírügynökséget idézve a Globe and Mail ezt írja: - Az 1940-es évek óta uralmon levő párt a most nyíló pártkongresszuson feladja majd a kommunizmus iránti elkötelezettségét. Dégen István, a pártvezető Nyers Rezső irodájának vezetője heves harcot jósol és egy új párt születését. Ennek a pártnak a politikája szerinte nem fogja többé követni a kommunista vonalat. Dégen szerint Nyers Rezső, Németh Miklós és Pozsgay Imre az uralkodó párt nevét is meg akarja változtatni, de amennyiben nem kerülne sor a a névváltoztatásra, akkor sem lenne többé struktúrálisan vagy politikai értelemben kommunista párt. A reformátorok azonban nem számíthatnak küzdelem nélküli győzelemre - folytatja a Globe and Mail - a közép- és keményvonalat követők szervezkednek és támogatást keresnek az 1276 főnyi delegátusok sorában. A Kádár János Társaság nyílt levélben követeli 23 reformbeállítású vezető, közöttük Pozsgay Imre, Németh Miklós és Horn Gyula kizárását, mert ezek megbízhatatlanok, revizionista politikájukkal likvidálni akarják az eddigi vonalat, és antikommunizmusukkal súlyosan ártanak a Magyar Népköztársaság érdekeinek - mondja a nyílt levél. Harminc baloldali csoport, amelyet a Kádár János Társaság által felállított ideiglenes központi bizottság koordinál, Grósz Károlyt, Berecz Jánost, Ribánszky Róbertet és Petress Sándort találja méltónak támogatására - fejezi be budapesti jelentését a torontói Globe and Mail. +++
1989. október 6., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|