|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Horváth István belügyminiszternek
"Mi, akik a 80-as években
folytatott szabadsajtó-szamizdattevékenység miatt hatósági,
rendőrségi üldözésben részesültünk, követeljük, hogy a mi ügyünket
is rendezzék
Személy szerint és nyilvánosan kövessenek meg mindenkit, adjanak
vissza mindent, amit a házkutatások során elkoboztak,
kártalanítsanak mind a nagyösszegű pénzbüntetésekért, mind az
üldözések miatt keletkezett anyagi hátrány tekintetében, vonják
vissza a szabálysértési és büntető határozatokat, és szüntessék meg
a joghátrányokat."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
NDK-s ellenzék
"Kelet-Németországban - akár Csehszlovákiában - egészen a
közelmúltig teljességgel sztálinista módszerekkel igyekeztek
elfojtani a hivatalos vonaltól eltérő vélemények mindennemű
megnyilatkozását. Az NDK-ban váltig gyakorolják a karhatalmi
brutalitást. Lipcse a szellemi ellenállás központja, ott minden
hétfőn béke-istentiszteletet tartanak egy templomban, s az
istentisztelet után a rendőrség szinte hagyományosan rátámad a
templomból távozó közönségre, találomra őrizetbe vesz egyeseket, és
néha gumibotot is használ."
|
|
|
|
|
|
|
Franz Vranitzky magyar szociáldemokratákat fogadott
|
1989. szeptember 21., csütörtök - Magyar szociáldemokrata delegáció tartózkodott Ausztriában. Franz Vranitzky kancellár, az Osztrák Szocialista Párt elnöke Bécsben hivatalában fogadta a küldöttség tagjait: Révész Andrást, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökét, Ruttner György ügyvédet, a magyarországi szociáldemokrácia képviselőjét és Molnár Dezsőt, az MSZDP gazdasági szaktanácsadóját.
A megbeszélésen az európai helyzet, a kelet-európai szociáldemokrácia helyzete és a két országot érintő aktuális kérdések voltak a fő témakörök. Az osztrák fővárosból hazatérve Ruttner György csütörtökön tájékoztatta az MTI-t. Mint elmondta: a tárgyalások végén közös nyilatkozatot fogadtak el. Ebben rögzítették, hogy az Osztrák Szocialista Pártnak a Magyarországi Szociáldemokrata Párt a testvérpártja, mellyel a jelenben és a jövőben is megkülönböztetett kapcsolatot tart fenn. A többi magyarországi párttal való kapcsolata nem csökkentheti ezen kiemelkedő viszony jelentőségét. A nyilatkozatban rögzítették, hogy a már működő szociáldemokrata pártoknak közös a felelősségük a Kelet-Európában újjászülető szociáldemokrata mozgalmak iránt, ezért szolidaritásuk különös jelentőséggel bír. Ennek érdekében a két párt fokozza együttműködését. Megállapították továbbá, hogy a megfelelő előkészületek után a Bécs-Budapest Világkiállítás elősegítheti az országuk fejlődését, csakúgy, mint a két ország kapcsolatának elmélyítését. Ennek érdekében úgy látják, hogy a felkészülés megalapozása és felgyorsítása indokolt. Egyetértettek abban, hogy javasolják az MSZDP szakértőinek bevonását a magyarországi előkészületekbe. A közös nyilatkozat rögzíti, hogy a modern szociáldemokrata mozgalmakban mindenkinek helye és szerepe kell hogy legyen, aki elfogadja a szociáldemokrácia alapértékeit és ennek megfelelően is cselekszik, függetlenül attól, hogy korábban milyen párthoz, politikai mozgalomhoz tartozott. Franz Vranitzky elfogadta a magyar szociáldemokraták meghívását, hogy egy októberben rendezendő nagygyűlésen szóljon a magyar szociáldemokratákhoz. (MTI)
1989. szeptember 21., csütörtök 13:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|