|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Horváth István belügyminiszternek
"Mi, akik a 80-as években
folytatott szabadsajtó-szamizdattevékenység miatt hatósági,
rendőrségi üldözésben részesültünk, követeljük, hogy a mi ügyünket
is rendezzék
Személy szerint és nyilvánosan kövessenek meg mindenkit, adjanak
vissza mindent, amit a házkutatások során elkoboztak,
kártalanítsanak mind a nagyösszegű pénzbüntetésekért, mind az
üldözések miatt keletkezett anyagi hátrány tekintetében, vonják
vissza a szabálysértési és büntető határozatokat, és szüntessék meg
a joghátrányokat."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
NDK-s ellenzék
"Kelet-Németországban - akár Csehszlovákiában - egészen a
közelmúltig teljességgel sztálinista módszerekkel igyekeztek
elfojtani a hivatalos vonaltól eltérő vélemények mindennemű
megnyilatkozását. Az NDK-ban váltig gyakorolják a karhatalmi
brutalitást. Lipcse a szellemi ellenállás központja, ott minden
hétfőn béke-istentiszteletet tartanak egy templomban, s az
istentisztelet után a rendőrség szinte hagyományosan rátámad a
templomból távozó közönségre, találomra őrizetbe vesz egyeseket, és
néha gumibotot is használ."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszusi küldöttválasztás Kecskeméten (Nyers Rezső) (1. rész)
|
1989. augusztus 25., péntek - Az MSZMP október 6-án kezdődő kongresszusának előkészületei során pénteken Kecskeméten az MSZMP székházában tartottak küldöttválasztási nagygyűlést, amelynek előzményei a korábbi gyakorlattól merőben eltértek. A városban, illetve vonzáskörzetében élő hatezernyi kommunista összesen tíz mandátumára (ebből egy a városkörnyéket illeti) jelöltet állíthatott bármely alapszervezet, bármely platform, sőt ,,önjelölésre,, is mód nyílt, ha a vállalkozó legalább 20 támogató aláírást összegyűjtött. A jelölteknek programot kellett készíteniük, amelyekkel egyénileg vagy csoportosan bemutatkoztak több alapszervezetnél is. Természetesen ismertették elgondolásukat a nagygyűlésre az alapszervezetek által delegált, a választással megbízott küldöttek előtt is.
A pénteken megtartott választáson végül a pártalapszervezetek 185 küldöttéből 128-an jelentek meg s választottak 16 jelölt közül kilenc kongresszusi küldöttet; a városkörnyéki küldöttválasztás előző napon történt meg. A közvetítő küldöttek munkája azonban ezzel nem ért véget. Szeptember 29-én egy újabb ülésen összegzik a párttagság körében zajló vita tapasztalatait, amivel azt szeretnék elérni, hogy a küldöttek a kongresszuson valóban a párttagság sokszínű véleményét képviselhessék. A kecskeméti választási nagygyűlésen felszólalt Nyers Rezső, az MSZMP elnöke is. Egyebek között beszámolt a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások eddigi menetéről. Elmondta, hogy a megegyezésre nincs bizonyosság, lehetőség viszont igen; a felmerült kérdések háromnegyed részét illetően közel vannak a megegyezéshez. Hangsúlyozta, hogy mind a párt tagsága, mind a politikai vezetés tisztában van azzal: a konszolidáció ma elsősorban az MSZMP-n múlik, azon, hogy megtalálja-e a maga helyét és azonosságát a politikai életben. Ez nem alapulhat a régi ideológián és a régi politikáján; a pártnak mindenképpen meg kell újulnia. (folyt. köv.)
1989. augusztus 25., péntek 21:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|