|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Horváth István belügyminiszternek
"Mi, akik a 80-as években
folytatott szabadsajtó-szamizdattevékenység miatt hatósági,
rendőrségi üldözésben részesültünk, követeljük, hogy a mi ügyünket
is rendezzék
Személy szerint és nyilvánosan kövessenek meg mindenkit, adjanak
vissza mindent, amit a házkutatások során elkoboztak,
kártalanítsanak mind a nagyösszegű pénzbüntetésekért, mind az
üldözések miatt keletkezett anyagi hátrány tekintetében, vonják
vissza a szabálysértési és büntető határozatokat, és szüntessék meg
a joghátrányokat."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
NDK-s ellenzék
"Kelet-Németországban - akár Csehszlovákiában - egészen a
közelmúltig teljességgel sztálinista módszerekkel igyekeztek
elfojtani a hivatalos vonaltól eltérő vélemények mindennemű
megnyilatkozását. Az NDK-ban váltig gyakorolják a karhatalmi
brutalitást. Lipcse a szellemi ellenállás központja, ott minden
hétfőn béke-istentiszteletet tartanak egy templomban, s az
istentisztelet után a rendőrség szinte hagyományosan rátámad a
templomból távozó közönségre, találomra őrizetbe vesz egyeseket, és
néha gumibotot is használ."
|
|
|
|
|
|
|
Az FKgP budapesti vezetőségének állásfoglalása (OS)
|
1989. július 14., péntek - A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt budapesti vezetősége támogatja a kisiparosoknak azt az álláspontját, amely szerint nem fogadják el Békesi Lászlónak az Orszgggyűlés részére készített miniszteri előterjesztést az adórendszer működéséről és korszerűsítéséről. Az előterjesztés nem tartalmaz konkrét támogatást a kisvállalkozók számára, és nem veszi figyelembe a kisiparosok javaslatait. Még mindig nem érezzük, hogy a gazdasági élet felemelkedése szempontjából nélkülözhetetlen réteg, súlyának és értékének megfelelő figyelemben részesülne. Ezt a sajnálatos tényt egyes vezetők nyilatkozataiból, a hátrányos megkülönböztető rendeletekből egyértelműen észleljük. A Független Kisgazdapárt, melynek soraiban egyre több kisiparos található, egyértelműen fölvállalja a vállalkozók érdekeinek képviseletét. Felszólítja az ország vezetőit, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a szorgalmas és tehetséges emberekből álló vállalkozói réteg nyugodtan és biztonságban dolgozhasson.Ennek egyik alapfeltétele a korszerű adórendszer. A Független Kisgazdapárt budapesti vezetősége felszólítja Békesi László pénzügyminiszter urat, hogy tegyen eleget a kisiparosság kérésének, és a KIOSZ javaslatait jelen esetben és a jövőben is feltétlenül szíveskedjék figyelembe venni. (OS)
1989. július 14., péntek 16:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|