|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél Horváth István belügyminiszternek
"Mi, akik a 80-as években
folytatott szabadsajtó-szamizdattevékenység miatt hatósági,
rendőrségi üldözésben részesültünk, követeljük, hogy a mi ügyünket
is rendezzék
Személy szerint és nyilvánosan kövessenek meg mindenkit, adjanak
vissza mindent, amit a házkutatások során elkoboztak,
kártalanítsanak mind a nagyösszegű pénzbüntetésekért, mind az
üldözések miatt keletkezett anyagi hátrány tekintetében, vonják
vissza a szabálysértési és büntető határozatokat, és szüntessék meg
a joghátrányokat."
Amerika Hangja, Reggeli híradó:
NDK-s ellenzék
"Kelet-Németországban - akár Csehszlovákiában - egészen a
közelmúltig teljességgel sztálinista módszerekkel igyekeztek
elfojtani a hivatalos vonaltól eltérő vélemények mindennemű
megnyilatkozását. Az NDK-ban váltig gyakorolják a karhatalmi
brutalitást. Lipcse a szellemi ellenállás központja, ott minden
hétfőn béke-istentiszteletet tartanak egy templomban, s az
istentisztelet után a rendőrség szinte hagyományosan rátámad a
templomból távozó közönségre, találomra őrizetbe vesz egyeseket, és
néha gumibotot is használ."
|
|
|
|
|
|
|
Barabás János az MSZMP Somogy megyei bizottságának ülésén (2. rész)
|
Ma még mindezek az árnyalatok - korántsem elkülönülten és karakteresen - az MSZMP-ben, mint gyűjtő pártban egyesülnek, s együttmaradásuk mindaddig alapvető össztársadalmi érdek, amíg a természetszerű differenciálódás helyett a szétesés, széthullás veszélye fenyeget. Lényegében ez a felismerés fejeződik ki a KB-ülésen megkötött egyezségben, valamint az a többségi szándék, hogy a politikai modellváltás iránt elkötelezett radikális reformvonal legyen a párt centruma. A modellváltásra azért van szükség - idézte Barabás János a KB-ülés egyik felszólalóját -, hogy ne legyen rendszerváltás. Itt nem a hatalomátmentés kísérletéről van szó, hanem arról a felismerésről, hogy csak egy demokratikus szocializmus sajátosan magyar modelljében lehet ennek az országnak boldogulnia. Nagyon lényegesnek ítélte a KB titkára a szélsőségektől való elhatárolódást. A párton belül igen határozott az elhatárolódási szándék a balos szélsőségtől; az úgynevezett marxista egységplatform tételeinek többségét a Központi Bizottság a párt politikájával összeegyeztethetetlennek ítélte. El kell határolódni azoktól is, akik a reformvonalat a kirekesztés alapján, szélsőséges diktátummal szeretnék rákényszeríteni az emberekre. A reformdiktatúra képviselőit Barabás János olyan antisztálinistáknak jellemezte, akik vitamódszereikben a sztálinizmuson is túltesznek. A párton kívül állókkal kapcsolatban - Barabás János szerint - a jobboldali szélsőségekkel való szembenállás szükségességét hangsúlyozta a Központi Bizottság. Ezen irányzatok képviselői Nagy Imre és sorstársainak gyászszertartásán mutatták fel valódi nézeteiket. Barabás János hangsúlyozta, hogy az MSZMP-nek politikai eszközökkel kell felvennie a küzdelmet a szélsőségesen szocialistaellenes, antikommunista gyűlöletet keltő, a gorbacsovi Szovjetunióval is szembenálló politikai irányzatok ellen. A KB ennek értelmében hitet tett külpolitikai orientációjának folytatása és megerősítése mellett, törekszik arra, hogy szövetségeseinkkel, szomszédainkkal tisztességes, elvi, szoros viszonyt tartson, de elutasítja, ha valamely országokban egyes politikusok meg nem értésből vagy ellenszenvből meghamisítják mindazt, ami ma Magyarországon történik. (folyt.köv.)
1989. július 5., szerda 19:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|