|
|
|
|
Európa Tanács - magyar részvétel 1.
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Strasbourg, 1989. szeptember 21. csütörtök (MTI-tud.) - Strasbourgban megnyílt csütörtökön az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének őszi ülésszaka, amelyen először vesz részt a huszonhárom tagállam mellett teljes delegációval a májusban különleges meghívotti státussal felruházott magyar Országgyűlés.
A magyar delegációt Réger Antal, az Országgyűlés külügyi bizottságának a titkára vezeti, aki jelen volt már az Európa Tanács júliusi ülésszakán is Mihail Gorbacsov strasbourgi látogatásakor. Ezúttal teljes küldöttséggel képviselteti magát a másik három különleges meghívott: a szovjet, a lengyel és a jugoszláv parlament is. A Szovjetuniónak tizennyolc, a másik két államnak Magyarországhoz hasonlóan hat-hat helyet szavaztak meg az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében. A megnyító ülésen meleg taps üdvözölte az átalakuló Közép- és Kelet-Európa küldötteit, akik a tavasszal létrehozott új státus értelmében részt vehetnek a plenáris ülések munkájában. Fel is szólalhatnak, csak szavazati joggal nem rendelkeznek. Ugyancsak bekapcsolódhatnak a különleges meghívotti státusú képviselők a parlamenti közgyűlés bizottságainak a vitáiba, ha azokra meghívást kapnak. A négy delegációban résztvevő képviselőket már csütörtök este felkérték a helsinki folyamat helyzetéről rendezett bizottsági vitában való részvételre. Előzőleg Anders Björck, a közgyűlés elnöke fogadta a parlamenti közgyűlés új közép- és kelet-európai résztvevőit. A csütörtök délutáni általános vitában Gerhard Reddemann, a CDU parlamenti csoportjának egyik ügyvezetője, az NSZK küldöttségének képviseletében meleg szavakkal mondott köszönetet a magyar képviselőknek azért, hogy az NDK áttelepülni kívánó polgárai kérdésében Magyarország nem ideológiai vagy szövetségi megfontolásokból indult ki, hanem az emberi jogok biztosításának elveit, azaz az Európa Tanács által is vallott elveket tartotta szem előtt. Szavai után a képviselők meleg tapsban részesítették a magyar küldöttséget. Tudjuk, hogy nehéz döntés volt, és ki akarjuk fejezni nemcsak forró köszönetünket, de szolidaritásunkat is - mondta a nyugatnémet képviselő. Felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy az NDK-ból két millió ember, a lakosság mintegy tíz százaléka kíván távozni, mert a helyszínen nem látnak reményt a változásra. Ezen mindenkinek el kell gondolkodnia - tette hozzá. (folyt.)
1989. szeptember 21., csütörtök 18:42
|
Vissza »
|
|
Európa Tanács - magyar részvétel 2.
|
Alexandr Vlagyiszljov, a tizennyolc fős szovjet küldöttség nevében emlékeztetett a közös európai ház megteremtésének arra a tervére, amelyet az Európa Tanács parlamenti gyűlésének júliusi tanácskozásán Mihail Gorbacsov szovjet államfő fejtett ki meghívott vendégként. A szovjet küldöttség a cél megvalósításáért kíván munkálkodni Strasbourgban, azért, hogy létrejöjjön a közös Európa az emberi jogok, a gazdaság és a kultúra terén - mondta. - A szovjet képviselők konkrétan és alkotóan kívánnak részt venni a strasbourgi munkában. Utalt arra, hogy magában a Szovjetunióban is pezsgő vita folyik minden területen, és napirenden van a pluralizmus. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa meríteni kíván a társadalom demokratizálására irányuló munkájában az Európa Tanács demokratikus tapasztalataiból - jelentette ki. Az idők változását jelzi különben, hogy a kelet-európai küldöttségek összetételében is érezhető már a pluralizmus. A magyar delegációban Tóth Károly református püspök független képviselőként vesz részt. A lengyel küldöttségben a Szolidaritásnak három, a Lengyel Egyesült Munkáspártnak egy, a vele korábban szövetséges kis pártoknak két tagja van. A jugoszláv és a szovjet küldöttség tagjaira nehezebb volna ,,címkét ragasztani,,, de a tizennyolc szovjet képviselő között a ,,gorbacsovisták,, mellett legalább egy ,,másként gondolkodót,, és egy ,,liberálist,, tartanak számon a strasbourgi megfigyelők. A parlament csütörtöki ülésén a titkárság munkájáról beszámolva a spanyol képviselő üdvözölte az új küldötteket, és arra kérte őket, hogy vegyenek részt aktívan a parlamenti közgyűlés munkájában, nem csak a kelet-nyugati viszonyt érintő kérdésekben, hanem a napirend minden kérdésében. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a viták sokszor kemények, de sohasem bántóak. (folyt.)
1989. szeptember 21., csütörtök 18:49
|
Vissza »
|
|
Európa Tanács - magyar részvétel 3.
|
A szeptember 29-ig tartó ülésszak napirendje igen gazdag. Egyebek között a romániai és a bulgáriai kisebbségek helyzetéről plenáris vita lesz. A csütörtöki megnyító napon a dohányzás korlátozásáról és a chilei menekültek visszatérésének elősegítéséről fogadtak el határozatot. Pénteken az Európa Tanács miniszteri bizottságának elnöke, Thorvald Stoltenberg norvég külügyminiszter és Catherine Lalumiere asszony, az Európa Tanács főtitkára tart beszámolót a testületnek. Vitára kerül sor a Közel-Keletről és az oktatásról. A jövő héten a testület előtt előadást tart Turgut Özal török miniszterelnök, és felszólal Jacques Delors, az Európai Közösségek Bizottságának elnöke is. A magyar Országgyűlés küldöttsége a plenáris ülés munkája mellett számos bizottsági vitára is meghívást kapott. +++
1989. szeptember 21., csütörtök 18:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|