|
|
|
|
Arafat felhívása az izraeliekhez
|
Eszes Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Kairó, 1989. szeptember 21. csütörtök (MTI-tud.) - Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke csütörtökön Kairóban megismételte párbeszédre szóló felhívását Izraelhez. Ezt a palesztin vezető vendéglátójával, Hoszni Mubarak elnökkel folytatott tárgyalásait követően közölte.
,,Folyamatosan készen állunk a párbeszédre, amely a nemzetközi törvényesség alapján elvezet az igazságos és átfogó közel-keleti békéhez,, - mondotta Arafat, aki hajnalban érkezet Kairóba, hogy tájékozódjon az egyiptomi elnök és Rabin izraeli védelmi miniszter közti tárgyalásokról. Öt napon belül ez Arafat harmadik kairói látogatása; a múlt hét végen kétszer is az egyiptomi fővárosba látogatott, feltehetően Mubarak választási javaslatainak pontosítására - melyekről egyébként a PFSZ VB máig nem foglalt egyértelműen állást. Izraelben eközben a Likud ,,kemény vonalának,, három fő képviselője, Ariel Saron, David Levi és Jichak Mordehaj miniszterek bejelentették: össze kívánják hívni jobboldali pártjuk központi bizottságát, hogy aktívan szembeszállhassanak a Mubarak-indítványokkal. Saron ,,Mubarak-Arafat-tervnek,, nevezte az egyiptomi elnöknek a megszállt területeken tartandó választásokra vonatkozó elképzeléseit, mely szerinte óhatatlanul a PFSZ által vezetett palesztin államhoz vezetne, és ekként közvetlen fenyegetést jelent Izrael biztonságára. Jichak Samir Likud- és kormányelnök már korábban élesen elhatárolta magát az említett indítványoktól, lényegében hasonlóan érvelve. Legfőbb ellenvetése a ,,területért békét,, - egyébként az Egyesült Államok által is elvben szorgalmazott - elvvel szemben volt; az Izraeli Munkapárt viszont hajlik ennek elfogadására. A kiéleződött kormányválságos légkör ellenére Samir a Likud minisztereivel folytatott tárgyalásai nyomán kijelentette: amíg (a munkapártiak) tartják magukat az izraeli béketervhez, nincs ok a koalíció feloszlatására; de ők nem ragaszkodnak mindenáron a ,,nemzeti egységkormány,, fennmaradásához. (foly.t)
1989. szeptember 21., csütörtök 15:40
|
Vissza »
|
|
Arafat felhívás 2.
|
Jeruzsálemben a genfi székhelyű Nemzetközi Gyermekvédelem (DFI) nevű szervezet súlyos aggodalmát jelentette be az izraeli hadsereg által megölt palesztin gyerekek mind növekvő száma miatt. A DFI izraeli szekciójának vezetője, Menahem Horovic közölte, hogy adataik szerint az 1987 decemberében kirobbant palesztin lázadás időszaka óta 126, 16 évesnél fiatalabb palesztin halt meg: 121-et izraeli katonák vagy telepesek lőttek le, háromnak különféle tárgy robbant a kezében, egy gyereket agyonvert egy járőr, egy másikat pedig kidobtak egy robogó katonai dzsipből. Különös aggodalomra ad okot - hangoztatta, hogy ez év januárjáig a palesztin halottak között a gyerekkorúak 15-2O százalékot jelentettek. Az idei első félévben az arány 28 százalékra nőtt, augusztusban pedig 46 százalékra Horovic szerint az izraeli katonaság nyilván nem szándékosan tör a palesztin gyerekek életére. ,,De kötelességük felkérni a hadsereget és a biztonsági szerveket, hogy minden lehetségest tegyenek meg a gyermekáldozotok számának csökkentésére,, - mondotta. Az Intifada kirobbanása óta izraeli fegyverek mintegy 58O palesztin életét oltották ki; a lőtt sérültek száma 2O és 25 ezer között mozog. +++
1989. szeptember 21., csütörtök 16:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|