|
|
|
|
Nagygyűlés Kiskunhalason (Pozsgay Imre) (2. rész)
|
- Nem hiszek azokban - fejtette ki a szónok -, akik népfelséget hirdetnek, de mihelyt népszavazást kellene indítani, rögtön éretlennek, gyermetegnek tartják a népet. Nem hiszek abban a sajátos munkamegosztási szemléletben sem, mely azt hirdeti, valahol valakik ülnek a hatalom romjain, ki kell szedni alóluk a téglákat és ezekből felépíteni a nép számára a demokráciát. A nép érett, ezt tanúsítja éppen a mostani válságok közepette, az MSZMP-nek, illetve az megújuló pártnak nagy feladata tehát, hogy visszaadja az emberek egyéni cselekvési lehetőségét, szabadságát és hozzá méltóságát, önbizalmát. Ez utóbbiakba beletartozik az is, hogy a magyar népet ne alázzák meg hatalmon lévő képviselői koldulással, dollármilliókért való kilincselésekkel. Végezetül Pozsgay Imre szólt a Demokratikus Magyarországért Mozgalomról, amely mint mondotta nem új versenypálya a pártok közötti versengésben, hanem új dimenzió. Lehetőség arra, hogy a jogos félelemben, bizalmatlanságban élő nép valódi szuverén tényezője lehessen a politikának anélkül, hogy bármely pártnak elkötelezné magát. Lehetőség vigyázni arra, hogy manipulációval, erőszakkal, monopolisztikusan és ellenőrizhetetlenül többé egyetlen hatalom se térhessen vissza. Meggyőződése, hogy az MSZMP tagjai ugyanezt akarják, hiszen ők is kárvallottjai a monopolisztikus, ellenőrizhetetlen hatalomnak. A nagygyűlés befejeztével az MTI munkatársa megkérdezte Pozsgay Imrét, milyen várakozással indul csütörtökig debreceni útjára, ahol, mint köztudott, nem választották meg kongresszusi küldöttnek. Válaszában az MSZMP Elnökségének tagja elmondta, hogy a demokráciához a vereség is hozzátartozik, ezt el kell viselni, bár gyanítja, hogy szervezési és más okok is közrejátszottak a párttagokat képviselők döntésében. Véleménye szerint Debrecen polgárai nem azonosak a választókkal, hiszi, hogy a város vele szimpatizál, és ő is szereti Debrecent. (MTI)
1989. szeptember 13., szerda 22:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|