|
|
|
|
Megalakul a Demokratikus Magyarországért Mozgalom
|
1989. szeptember 10., vasárnap - Szeptember 16-án tartja alakuló ülését a Demokratikus Magyarországért Mozgalom. Ekkor vitatják meg alapító nyilatkozatát. Ez megállapítja: végérvényesen bebizonyosodott, hogy a sztálini típusú társadalmi berendezkedés még a mostani, liberalizált formájában is működésképtelenné vált, további toldozgatás-foltozgatás nemzeti katasztrófához vezetne. Teljes fölszámolása tehát éppoly halaszthatatlan teendő, mint egy korszerű, demokratikus, életképes társadalmi berendezkedés létrehozása.
Gazsó Ferenc, a Demokratikus Magyarországért Mozgalom (DMM) előkészítő bizottságának tagja az MTI munkatársának nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a DMM még júniusban jelentette be megalakulási szándékát. Az azóta eltelt időben bizonyossá vált, hogy az állampolgárok egy része igényli a politizálásnak ezt a formáját, s hogy szükség van erre a mozgalomra, amelynek célja a békés, demokratikus átmenet elősegítése, az aktív hozzájárulás a radikális társadalmi változásokhoz. A mozgalom szervezett társadalmi-politikai erőként, az alkotóerők mozgósításával elő kívánja segíteni a diktatórikus hatalmi rendszer békés felszámolását, a gazdasági összeomlás elhárítását a szabad, független és demokratikus Magyarország mielőbbi megteremtése érdekében. Ehhez nemzeti összefogásra van szükség, ettől azonban még igen távol van az ország. Mint mondta, a sok gond közül talál éppen a nemzeti egység hiánya a legfájóbb, mert hiába is hivatakozunk külső körülményekre: az egymáshoz való közeledés, az összefogás kizárólag rajtunk áll vagy bukik. Gazsó Ferenc szólt arról is, hogy a DMM nem akar kirekeszteni soraiból egyetlen jószándékú és becsületes állampolgárt sem. Mindenkinek elemi joga, hogy szabadon dönthessen a népi, nemzeti, a haladó polgári és munkásmozgalmak értékeihez való kötődéséről. Ezért csatlakozásra szólítanak fel mindenkit, aki a haza sorsáért és jövőjéért felelősséget érez. (MTI)
1989. szeptember 9., szombat 13:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|