|
 |
 |
 |

A magyar gazdaság állapota
|

London, 1989. szeptember 20. (BBC, Gazdasági rovat) - Most gazdasági rovatunk következik, amelyet Radnóti Zoltán szabadsága miatt ezúttal Békés Erzsébet állított össze: - Kedves hallgatóim Mai gazdasági rovatunkban magyar témával foglalkozunk, hiszen a magyar gazdaság állapota, megújításának lehetőségei közvetlenül is érintik a lakosságot, és a hazai információdömping dacára talán érdemes szemügyre venni a gazdasági helyzet egynémely kulcskérdését. Ismeretes, hogy a háromoldalú egyeztető tárgyalások keretében a kijelölt bizottságok gazdasági kérdésekkel is foglalkoznak, ezért a most folyó munkáról olyan személyeket kérdeztem meg, akik maguk is részt vesznek a tárgyalásokon, és szervezetüket képviselve hosszú távú gazdasági koncepció megalkotására is vállalkoztak, legalábbis az alapelvek szintjén. Beszélgetőpartnereink között volt Solt Ottília, a Szabad Demokraták Szövetségének tagja, valamint Szűcs László, aki a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának szakértőjeként tevékenykedik. Hármójukkal külön-külön beszéltem ugyan telefonon, de az elmondottak egymásra rímelnek, illetve egymással vitáznak. Azt ma már sem a kormány, sem az MSZMP nem tagadja, hogy a magyar gazdaság a csőd szélére jutott. Még a párt prominens képviselői gyakran modellváltást emlegetnek, az Ellenzéki Kerekasztalban részt vevő gazdasági szakértők egyértelműen rendszerváltásról beszélnek. Az sem kétséges, hogy amennyiben a politikai helyzet paraméterei nem változnak, s a pluralista kormányzás működési feltételei valóban létrejönnek Magyarországon, a gazdaság ettől még önmagában véve nem áll talpra. (folyt.)
1989. szeptember 20., szerda
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|