|
|
|
|
A fiatalok sportjáról magyar és nyugatnémet szemmel (1. rész)
|
1989. szeptember 20. szerda (MTI) - Az már megszokott, hogy a magyar testnevelés fellegvára, a Testnevelési Egyetem (közismert nevén TF) rendszeresen otthont ad különféle tudományos tanácskozásoknak. Azonban az intézményben szerdától szombatig tartó, az OSH és a Német Sportszövetség (DSB) közötti tudományos szimpózium több szempontból is eltér az eddigiektől. S hogy miben más ez az eszmecsere, arról Deák Imre, az OSH tudományos osztályának főmunkatársa tájékoztatta az MTI-t: - Újdonság ez a találkozó, mert az OSH a rendező, de a TF a házigazda - mondta. - De ha kerestünk se találtunk volna jobb színhelyet, hiszen a magyar sportszakember-képzés iskolájában minden adott a sikeres lebonyolításhoz. Jelentős ez a szimpózium, ugyanis először találkozunk ilyen program szerint nyugatnémet szakemberekkel. Igaz, kapcsolatunk már hosszabb időre nyúlik vissza, de csak tavaly vetődött fel a szorosabb együttműködés szükségessége. Megkezdtük a szervezést, kerestük azt a témát, amelyről tanácskozva a legtöbb segítséget tudnánk egymásnak nyújtani. Ezért döntöttünk úgy, hogy a ,,Gyermekek és ifjúságiak sportja,, témakörben tartjuk megbeszélésünket. - Közismert, mindkét országban mindinkább előtérbe kerül az iskolai testnevelés és az utánpótlásnevelés kérdése. Az élsport szempontjából is igen fontos ezzel foglalkozni, hiszen ha a mai élversenyzők befejezik pályafutásukat, a mai iskolásoknak adják majd át a stafétabotot. De ha nem lenne utánpótlásnevelés? Kik tartják az előadásokat? - Az NSZK-ból tíz sporttudós érkezett, és szót kapnak a hazai szakemberek. Az előadások nyilvánosak. Szó van olyan témákról, mint az utánpótlásnevelés feltételei, a sportszakember-képzés, a sportiskolák helyzete, a tehetségkiválasztás és -gondozás, az általános képzés és szakosodás. Az előadássorozat felépítése ,,kétoldalú,,, azaz ugyanazt a témát vázolja a magyar és a nyugatnémet előadó. Aki nem tud jelen lenni az eseményen, hozzájuthat az előadások anyagához? - Igen, tervezzük egy kiadvány megjelentetését, amely minden előadást és hozzászólást tartalmaz. (folyt.köv.)
1989. szeptember 20., szerda 15:30
|
Vissza »
|
|
A fiatalok sportjáról magyar és nyugatnémet szemmel (2. rész)
|
Az előadások szünetében szerdán délután dr. Nádori László, a Sporttudományos Tanács elnöke és dr. Hartmut Becker, a DSB ügyvezető igazgatója fogadta a sajtó képviselőit, s válaszolt kérdéseikre. Hartmut Becker elmondta, hogy bár több szocialista országgal van kapcsolatuk, de a mostani konferenciához hasonlót még senkivel sem tartottak. Annak, hogy Magyarországot választották partnerül, több oka is van. ,,A magyar versenyzők több sportágban világraszóló eredményeket érnek el, s mi ezeket csodáljuk. Úgy gondoltuk, a sikerek mögött szisztematikus felkészítés áll. Erre vagyunk kíváncsiak, azt szeretnénk megtudni, hogyan szervezik önöknél a diáksportot, s ebből mi mit tudunk hasznosítani. Be kell vallanom, politikai oka is van ittlétünknek, mert érdeklődéssel figyeljük a magyarországi eseményeket, a nyitást.,,- mondta. Hartmut Becker hangsúlyozta, hogy nem legmagasabb szintű konferencia megrendezése volt a céljuk, hanem kötetlen tapasztalatcsere. Éppen ezért küldöttségüket is úgy állították össze, hogy abban helyet kapjon minden sporttal foglalkozó ,,szakma,, képviselője, így például főiskolai és egyetemi tanár, vagy minisztériumi képviselő. Elmondta azt is, hogy tisztában vannak a magyarországi körülményekkel, a tornatermek, sportlétesítmények bizonyos hiányával (az NSZK-ban világszínvonalú az ellátottság), de ennek ellenére úgy érzik: a két ország közötti eltérő adottságok ellenére is tudnak használható tanácsot adni magyar kollégáiknak.+++
1989. szeptember 20., szerda 15:38
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|