|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet kőolaj
|
--------------
London, 1990. október 31. (BBC, Panoráma) - Munkatársunk, Pártos Gábor beszámolóját olvassuk fel arról, milyen reménye lehet a kelet-európai iparnak és persze az autósoknak a gazdasági káosz közepette:
- Miután Kuvait Irak általi megszállását követően a nyersolaj világpiaci ára megkétszereződött, ez ritka alkalommal szolgált a Szovjetunió számára, hogy fellendítse az olajkivitelből származó jövedelmét. Most azonban, hogy a becslések szerint a szovjet nyersolajtermelés az idén legalább 5 százalékkal lesz alacsonyabb, mint a tavalyi 607 millió tonna, ez az alkalom kicsúszik a Kreml kezéből. A tény, hogy az oroszoknak nincs elegendő olajuk a hazai szükségletek kielégítésére arra késztette a kormányt, hogy a hiány hatásának oroszlánrészét a KGST-n belüli kereskedelmi partnereire hárítsa. Ez év júliusa óta tehát csökkentek a kelet-európai országoknak juttatott olajszállítmányok átlagban közel egyharmaddal.
Mindennek a már említett hatása csaknem katasztrófálisnak mondható, hiszen az utóbbi időkig Jugoszlávia és Románia kivételével Kelet-Európa csaknem teljesen a Szovjetuniótól függött ezen a téren. Az utóbbi hónapok közel-keleti válsága pedig a nemzetközi olajárak olyan hatalmas fokú emelkedését okozta, hogy ez újabb és az előzővel egyenlő csapást mért Kelet-Európa amúgy is küszködő nemzetgazdaságaira.
Bulgáriában október közepe óta adagolják jegyre a benzint, míg Magyarországon a kormány múlt heti kísérlete a benzinárak kétharmados felemelésére a taxisok és fuvarosok fellázadására vezetett. A magyarokat azonban tegnap további rossz hír rázta meg, amikor a szovjet hatóságok közölték: a Kreml csak az esetben hajlandó leszállítani a beigért olajszállítmányokat ez év megmaradó részében, ha Magyarország ezért keményvalutával, vagy legalábbis olyan árucikkekkel fizet, melyeket az oroszok azután a nemzetközi piacon értékesíthetnek. (folyt.)
1990. október 31., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|