|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Francia könyvben A kékszakállú herceg vára
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. június 7. csütörtök (MTI-tud.) - Különleges
értékű, a könyvgyűjtők számára máris jelentős ritkaságnak számító
kiadvány született Franciaországban Bartók Béla A kékszakállú herceg
vára című operájának ihletésére. Az ,,Argraphie,, francia
kiadóvállalat felkérésére M.D. Calvocoressi költő lefordította az
opera szövegkönyvének alapjául szolgáló költeményt, Balázs Béla
művét. Ezt a francia szöveget Teresa Montero kaligráfus-művész
kézzel írta le, Genevieve Boigues festőművésznő pedig kilenc
rézkarccal illusztrálta, híven a költő és a zeneköltő szelleméhez.
A kiadó ezzel a rendkívüli szépségű művel indítja új sorozatát, amely ,,A festők könyve,, címet viseli ugyan, de a képzőművészek alkotása a zenét és a költészetet igyekszik visszhangzani. Az eredeti kiadás mindössze 300 számozott példányban jelent meg, öt példányban valamennyi illusztráció a művésznő által szignált eredeti rézkarc, további kilenc példányban egy-egy eredeti rézkarc van.
Az új bibliofil könyvet szerdán este mutatták be, nagy érdeklődés mellett, a párizsi Magyar Intézetben, ahol az eredeti rézkarcokból kiállítás nyílt. A könyvbemutató után levetítették a Bartók-opera legújabb video-felvételét, amelyen a két szerepet Sass Szilvia, és Kováts Kolos énekli, a BBC zenekarát Solti György vezényli. Az előadást Szinetár Miklós rendezte, a vezető operatőr Márk Tivadar. +++
1990. június 7., csütörtök 07:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|