|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Paskai bíboros Amerikában
|
------------------------- München, 1989. október 13. (SZER, A mai nap) - Paskai László bíboros, esztergomi érsek három hetes látogatáson Amerikában tartózkodik. A Magyar Katolikus Egyház prímását az amerikai katolikus püspöki kar hívta meg. Látogatása jövő szerdán ér véget. Paskai bíboros sajtókonferencián nyilatkozott a magyar katolikus egyház több problémájáról. Hallgassák meg washingtoni tudósítónk, Csippán Tibor jelentését: - Paskai László bíboros, Magyarország prímása, esztergomi érsek most itt, Washingtonban sajtókonferenciát tartott, melyen egyebek között beszámolt amerikai útjának a tapasztalatairól. Őeminenciája négy hetes itteni útja során a magyar származású katolikus közösségek vezetőivel és tagjaival is találkozott, és itteni kommentátorok megjegyezték, hogy útjának talán a legkiemelkedőbb állomása az volt, amikor New Jersey államban, New Brunswickben megkoszorúzta a Mindszenty-emlékművet. A bíborost az amerikai katolikus hierarchia számtalan tagja látta vendégül, így Bernard Law bostoni, John J.O, Connor New York-i és James Hickey washingtoni bíboros is. Magyarország prímása itt, az amerikai fővárosban egyebek közt az amerikai katolikus püspökök országos konferenciájának a vendége. Itt az érdeklődők már csak azért is különös figyelemmel kísérték Paskai László bíboros szavait, mert őeminenciája a felelős a pápa 1991-re tervezett magyarországi útjának a szellemi és gyakorlati előkészítéséért. Az önök tudósítója a sajtókonferencián egyebek közt azt kérdezte a bíboros atyától, hogy a változó gazdasági körülmények következtében szélesedő szegényréteg megsegítésére mit akar tenni a katolikus egyház, és a karitatív munkába be akarja-e vonni az eddigieknél jobban a laikusokat? (folyt.)
1989. október 13., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|