|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Bős-Nagymaros - pozsonyi környezetvédelmi tárgyalások
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. szeptember 25. hétfő (MTI) - A bős-nagymarosi vízlépcső-rendszer építésével kapcsolatos, hétfőn Pozsonyban megkezdődött csehszlovák-magyar környezetvédelmi szakértői megbeszéléseken kizárólag a Dunakiliti-körtvélyesi víztározó környezeti hatásait vitatják meg - közölte az MTI prágai tudósítójának adott nyilatkozatában Berczik Árpád akadémikus, a magyar delegáció vezetője. A megbeszélésekről - amelyek szerdáig tartanak - Medgyessy Péter és Pavel Hrivnák miniszterelnök-helyettesek szeptember 9-i pozsonyi találkozóján állapodtak meg. A magyar küldöttségnek a Vituki, a Köjál, valamint a Földtani Intézet szakemberei a tagjai, a csehszlovák delegációt Ludovit Weissman akadémikus, a Szlovák Tudományos Akadémia biológiai-ökológiai tudományos központjának az igazgatója vezeti.
Berczik Árpád a hétfői megbeszélések végeztével adott nyilatkozatában elmondotta, a csehszlovák partnerekkeel azt vitatják meg, hogyan alakul majd a víz minősége a Dunakiliti-körtvélyesi víztározó térségében, milyen kihatása lesz ennek a Duna alsóbb szakaszára. Ezzel összefüggésben megvizsgálják az öreg Duna és a mellékág-rendszer vízminőségi és ökológiai kérdéseit, azt, mennyire lesz veszélyeztetve a Kisalföld parti szűrésű és felszín alatti ivóvízkészlete. Hétfőn az öreg Duna és a mellékág-rendszer vízminőségi és ökológiai kérdései voltak a napirenden. Berczik akadémikus jelezte, hogy már az első tárgyalási fordulón megnyilvánult a csehszlovák és a magyar szakértők véleménykülönbsége. Míg a csehszlovák fél szerint a tervezett megoldás kielégítő környezetvédelmi garanciákat nyújtana, a magyar tudósok úgy vélik, a mellékág-rendszer algásodási veszélye miatt a vízpótló-rendszer továbbfejlesztésére lenne szükség. A merev csehszlovák álláspontról tanúskodik az is, hogy a pozsonyi megbeszélésekről beszámolva a csehszlovák hírszolgálati iroda azt hangoztatta, Csehszlovákia teljesítette Magyarországnak a tárgyalásokra vonatkozó kérését, de az az álláspontja, hogy az egész kérdéskört a vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos hosszas közös kutatások után megfelelően megválaszolták. A végkövetkeztetéseket érvényesítették a tervekben, ezért nincs ok arra, hogy a bősi vízierőmű üzembe helyezését elhalasszák.+++
1989. szeptember 25., hétfő 21:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|