|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
SZKP KB - Gorbacsov (2. rész)
|
A kongresszus négy napirendi pontjára (a KB beszámolója az átalakítás menetéről és a párt feladatairól, a Központi Revíziós Bizottság beszámolója, az SZKP szervezeti szabályzatáról szóló vita, a párt központi szerveinek megválasztása) tett javaslat elhangzása után konkrét kérdéseket érintve elsőként arról beszélt, hogy jövő tavaszra el lehet készíteni és közzé lehet tenni az SZKP KB politikai platformját. Ezt a kongresszusi vita után el lehetne fogadni, mint a párt akcióprogramját a következő évekre. Mihail Gorbacsov a párt politikai bizottságának álláspontjaként beszélt arról, hogy semmire sem vezetne a jelenlegi pártprogram részleges megváltoztatása, de egy új, hosszabb távú program elfogadásához nem elégséges az elméleti ismeret és a meglévő gyakorlati tapasztalat. Az eszmei megalapozás még nagy munkát követel. Ezért javasolják azt, hogy a kongresszus néhány évre szóló, a közeli időszakra vonatkozó programdokumentumot fogadjon el. Ami a szervezeti szabályzatot illeti, a beszámoló szerint lényegében új dokumentumra van szükség: szentesíteni kell a 19. országos pártértekezleten elfogadott intézkedéseket, meg kell erősíteni sok mindent abból, ami ma a pártban zajlik. Végezetül a főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy hiba volna most a fontos feladatok elvégzésénél a kongresszusi határozatokra várni. Már ma léteznek a népképviseleti, államhatalmi testületeknek és a kormánynak határozatai, ám azok végrehajtása döcögve halad. Nem a kongresszusra kell várni - mondta a főtitkár -, hanem cselekedni kell, és most +++
1989. szeptember 19., kedd 18:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|