|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
SZKP KB - Gorbacsov (1. rész)
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. szeptember 19. kedd (MTI-tud.) - Az SZKP
A kedden megkezdett ülésen Mihail Gorbacsov emékeztetett rá, hogy voltak olyanok, akik rendkívüli kongresszus összehívásáról beszéltek, míg mások szerint semmi olyan ok nincs a szovjet társadalom életében, amely a soros kongresszus előrehozatalát indokolná. (Emlékezetes, hogy a népi küldöttek I. kongresszusán, nyár elején például Borisz Jelcin sürgette a rendkívüli pártkongresszus összehívását, abból kiindulva, hogy az ország válságos helyzetén csak akkor lehetnek úrrá, ha előtte a párt a saját belső problémáira választ ad. Mások úgy vélik, semmit sem kell megváltoztatni, hadd menjen minden a maga jól kitaposott útján: az utóbbi nézetek hordozói szerint a kongresszusnak 1991. tavaszán kellett volna összeülnie.) A főtitkár utalt arra a nagy útra, amelyet a szovjet társadalom az átalakítás meghirdetése óta eltelt négy és fél esztendő alatt megtett. Mint mondta, áttörésről van szó a demokrácia, a szabadság, a nyilvánosság irányába. Határozottan át kell értékelni a túlhaladott elméleti feltevéseket és a társadalmat forradalmi módon meg kell újítani. Tovább kell menni, új megoldásokat kell keresni - mondta. A főtitkár rámutatott: olyan alapvető kérdésekről folyik a vita, mint a szocializmus megújítása, a szövetségi állam korszerűsítése, a hatalom jellege az átalakítási szakaszban, az élet minden területének további demokratizálása és a párt szerepe a jelen feltételei között. A pártnak, mint az átalakítási politika kezdeményezőjének, önmagával szemben magasabb követelményeket kell támasztania - jelentette ki, és a kezdeményezésektől ódzkodó kádereknek címezte szavait, amikor arról beszélt: szakítani kell azzal a megszokással, hogy minden kérdésben felülről várja az útmutatást, az ajánlást. A párt belső munkamódszereit illető kritikaként hangzott el megállapítása arról, hogy a társadalom mély demokratizálásának gondolatával fellépve a pártnak saját tevékenységét is demokratikus elvekre kell építenie és az átalakítás platformján kell megszilárdítani az eszmei egységet. (folyt.)
1989. szeptember 19., kedd 18:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|