|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Győzelem az olaszok ellen (1. rész)
|
1989. szeptember 19. kedd (tud) - Először szerepelt Békéscsabán a magyar asztalitenisz ligaválogatott, s kedden este sikerrel mutatkozott be a vidéki városban. Az 1989/90. évi Európa Liga első fordulójában Olaszország volt az ellenfél, s a magyar együttes megérdemelt győzelmet aratott. A csapat már 4:0-ra elhúzott, így a férfi páros után már behozhatatlan előnyre jutott. - Eredmények: Harczi - Costantini 2:0 (12, 20) Németh - Nannoni 2:0 (23, 17) Urbán - Arisi 2:0 (18, 18) Harczi, Németh - Costantini, Nannoni 2:0 (14, 18) Somosi, Urbán - Costantini, Arisi 0:2 (-10, -8) (folyt.köv.)
1989. szeptember 19., kedd 19:50
|
Vissza »
|
|
Győzelem az olaszok ellen (2. rész)
|
Az utolsó mérkőzéseken ismét a magyarok domináltak, s így a tavalyi olaszországi 5:2 után most 6:1 arányban sikerült győzni. Magyarország - Olaszország 6:1 ------------------------------- Harczi - Nannoni 2:0 (15, 15) Németh - Costantini 2:0 (20, 11) +++
1989. szeptember 19., kedd 20:05
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|