|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Boros Imre (Független Kisgazdapárt) ugyancsak visszautasította bármiféle kompromisszum vádját, s aláhúzta azt is: helytelen lenne az egyeztető tárgyalások értékelésekor az MDF melletti mellékszereplőknek tekinteni a többi pártot és szervezetet. Hasonló álláspontot képviselt Gaskó István (MSZDP), amikor megjegyezte: nagy hiba lenne a mostani megállapodás nyomán kollaboránsokra és bátrakra osztani az Ellenzéki Kerekasztalt. Az EKA esetleges széthullására vonatkozó kérdésre válaszolva VÍgh Károly (Bajcsy Zsilinszky Baráti Társaság) elmondta: reményeik szerint nem szűnik meg az ellenzéki tömörülés, annál is kevésbé, mert az SZDSZ és a FIDESZ vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy folytatni kívánják az EKÁ-n belüli együttműködést, közös tevékenységet. Tehát - mint rámutatott - a megállapodást aláíró szervezetek nem tekintik egy külön ellenzéki frakciónak az SZDSZ-t és a FIDESZ-t. Vígh Károly a további feladatokról szólva hangsúlyozta azt is, hogy főként a gazdasági területen van még számos megoldandó kérdés, így a gazdasági albizottságokra jelentős munka vár még a jövőben. E gondolatokhoz csatlakozva többen is megerősítették: az ellenzék belső egysége várhatóan a választásokig fennmarad. Egyes vélemények szerint azonban az egyéni választások második fordulójában is megvan a lehetőség egyfajta ellenzéki választási koalícióra. Ennek viszont ellentmondani látszott az MDF képviselőinek a sajtótájékoztatón többször hangoztatott álláspontja, miszerint az MDF senkivel nem kíván választási megegyezést kötni, s minden választókörzetben egyéni jelöltet fog állítani. (MTI)
1989. szeptember 19., kedd 16:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|