|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
"Történelmi" tanácskozás a Villányi úton
|
----------------------------------------- München, 1989. szeptember 2. (SZER, Világhíradó) - Gadó György budapesti jelentése: Budapesten a kommunista pártoktatás egyik legnagyobb műhelyéül szolgáló Villányi úti épületben ma reggel 9 óra óta tizenegy szekcióban tanácskoznak az MSZMP reformköreinek a képviselői. Mintegy 360 küldött van jelen, a meghívottak és a megfigyelők száma további száz, és minden csoportban igen élénk a vita. A legnagyobb érdeklődést az a kérdés keltette fel, hogy milyen legyen a megújult vagy az új párt, de sokan választották közreműködésük szinteréül a helyzet értékelésével és a választások ügyével foglalkozó szekciót is. A fővárosi rendezők nevében elsőként szóló Széchenyi Tibor figyelmeztette a küldötteket: csak rajtuk múlik, hogy a tanácskozás történelmi jelentőségűvé váljék. Ez nem is túlzás, ha meggondoljuk, hogy nem kis részben épp e konferencia sikerétől függ, vajon győz-e a reformszellem az MSZMP-ben, és ha győz, ez mennyire lesz mélyreható és valóságos győzelem. Sok múlik azon az ország legközelebbi jövője és a társadalom sorsa szempontjából, mennyire képes megfelelni a kor feladatainak az a párt, mely még mindig a legnagyobb és legtöbb embert tömörítő szervezet, politikai erő az országban. Kétségtelen, hogy a reformkörök legutóbbi szegedi tanácskozása óta a pártbeli reformmozgalom elért egyet-mást. Van platformja, és elismert jog a reformkörök horizontális és regionális szervezkedése. Egy-két megyében sikerült áttörést elérniük, s hatásuk mutatkozik meg abban is, hogy a pártvezetés kénytelen volt pártkongresszust összehívni és az elé olyan dekumentumokat terjeszteni, amelyekben a reformkörök eszméi több ponton megjelennek. A reformmozgalom immár nemcsak üzenget a pártvezetésnek, hanem hozzálátott, hogy saját kezébe vegye az új párt megteremtését. Következetes képviselők tisztában vannak azzal, hogy ez az új párt nem adhat otthont mindekinek, még ha lesz is platformszabadság benne. Ebben az értelemben a pártszakadás bizonyos, elkerülhetetlen, sőt kívánatos is, csak az a kérdés kiknek kell távozniuk a pártból. (folyt.)
1989. szeptember 2., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A marxista reformkörök - 1 folyt.
|
Ha a reformerek többségre jutnak, akkor a konzervatívoknak nem lehet továbbmaradásuk. Ezt persze nem mindenki látja így, sokan még túlértékelik a pártegységet. A mai tanácskozás résztvevőinek egy része kész lett volna akár nyomban kimondani egy új párt megalakítását, de végül az a felfogás kerekedett felül, mely szerint a pártkongresszuson kell a győzelmet kivívni. A megújult vagy az új pártnak ott kell megszületnie. +++
1989. szeptember 2., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|