|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Öttusa világbajnokság a BS-ben (7. rész)
|
Délután is ,,ment a szekér,,, győzelem győzelmet követett (Magyarország: vegyes I. 7:2, Egyesült Államok 7:2, Finnország 8:1, Franciaország 6:3, Japán 8:1). A legértékesebb a csehszlovákok elleni 6:3 volt, hiszen az északi szomszédok a Szovjetunió és Magyarország mögött a harmadik helyen álltak. Aztán jött a ,,sötét ló,,, az NSZK. Salamon Gábor edző tanítványai ellen a Török-legénység nem találta meg az ellenszert, 5:4 ,,oda,,. Az utolsó két fordulóra dr. Török Ferenc szövetségi kapitány teljesen berekedt, de tanítványai remekeltek: 7:2 Olaszország ellen, pedig már nagyon fáradtak voltak a csapat tagjai - de ez nem is csoda, hiszen kilenc óra vívás volt már mögöttük. Az utolsó fordulóban Bulgária volt az ellenfél. A találkozó 6:3-as győzelemmel végződött, s az utolsó asszóknál a közönség állva, tapssal köszöntötte mindhárom versenyzőt. Zengett a csarnok a ,,Szép volt, fiúk ,, kiáltásoktól. És még mindig nem volt vége az izgalmaknak. Kiderült ugyanis, hogy az egyéni versenyben a szovjet Jagorasvili és Fábián László azonos, 51-51 győzelmet ért el. Az első helyet szétvívással kellett eldönteniük. Ebben a szovjet versenyző volt a jobb, így ő lett a szám nyertese. Dr. Török Ferenc szövetségi kapitány a vívás után a következőket nyilatkozta: - Eredetileg 2750 pontot terveztem, a csapat 2798-at teljesített, s mégis 153 ponttal elmaradtunk a nagy vetélytárs Szovjetuniótól. Mit lehet ehhez hozzátenni? Ma volt egy jobb csapat, mint a mienk, szenzációsan vívtak Jagorasviliék. Azt is be kell vallanom, hogy körülbelül egyenlő eredményre számítottam, vagyis arra, ,,tartani tudjuk,, a Szovjetuniót. Egyénileg Fábián szenzációsat nyújtott, Martinek az elején elfogódott, a végén fáradt volt. Tőle és Mizsértől 900-900 pontot reméltem, ő kettővel elmaradt ettől, Mizsér 15-tel felülmúlta. Még semmi sem dőlt el, mivel a lovaglás az utolsó szám, ott többszáz pontos előnyből is ugyanakkora hátrány lehet. Csütörtökön várhatóan tovább nő a szovjet csapat előnye, mert úszásban jobbak, mint mi, a lövészet pedig - mivel először céloznak világbajnokságon az eddiginél kisebb lőtáblára - amolyan lutrinak számít, eredménye megjósolhatatlan. Végezetül hadd mondjak köszönetet a közönségnek a csodálatos bíztatásért, a továbbiakban is hasonló szurkolást kérünk. (folyt.köv.)
1989. augusztus 30., szerda 19:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|