|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Öttusa világbajnokság a BS-ben (2. rész)
|
Az egymás elleni csatában a magyar trió minden tagja egy-egy győzelmet szerzett. Következtek a hollandok. Fábián 3, Martinek és Mizsér 2-2 győzelmével 7:2 a magyar csapat javára. Azután 6:3 Mexikó, 5:4 Lengyelország ellen. A találkozók között dr. Török Ferenc szövetségi kapitány legénysége nyugágyakban pihente ki a fáradalmakat, s gyüjtött erőt az ujabb összecsapásokhoz. Ahogy telt az idő, gyülekezett a közönség is, megjelentek a piros-fehér-zöld zászlók. A nézők minden bizonnyal örültek annak az uj szabálynak, amely szerint a sportolók a hátukon viselhetik vezetéknevüket. Igy a nem hozzáértők is tudhatják, ki takar a sisak, követhetik az eseményeket. Miközben a BS alsó szintjén a jelen kiválóságai vetélkedtek, az érdeklődők az első emeleten a sportág multjával ismerkedhettek. A történeti kiállitás ugyanis 1927-től ,,Katonáink kezdték,, cimmel mutatja be az öttusázás fejlődését az első lépésektől kezdve. A kiállitás rendezője, idősebb Benedek Ferenc mesteredző nyitotta meg a tárlatot, köszöntötte a megjelenteket, köztük Keczer Tamást, az OSH elnökhelyettesét. Ezután Szepesi György egykori rádióközvetitése az első magyar olimpiai aranyérem megszerzését, az 1952-es csapatgyőzelmet idézte fel. Felsorolni is hosszadalmas, kik szerepelnek a fotókon: többek között Karácson László az első országos bajnok, azután a sportág kiválóságai, Kelemen Péter, Balczó András, Móna István, Török Ferenc és a maiak, a szöuli aranyérmes trió Martinek János, Mizsér Attila és Fábián László. A legfrissebb képek a kedd esti ünnepélyes megnyitót ábrázolják. A férfiak mellett a női öttusázók is helyet kaptak a kiállitáson. Külön rész foglalkozik a junior világbajnokságokkal, a magyarországi öttusabázisokkal. A tárlókban tiszteletdijak, érmek, szabálykönyvek láthatók, valamint Mizsér Attila sáros zoknija, amelyben az 1985-ös világbajnokságon emlékezetes győzelmét szerezte meg. (folyt.köv.)
1989. augusztus 30., szerda 11:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|