|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Kiútkeresés Európa közepén
|
München, 1989. augusztus 16. (SZER, Világhíradó) - Kiútkeresés Európa közepén - ez a címe az egyhetes martonvásári sorsközösségi tábornak, amely a hét végén Sopronban fejezi be találkozóját, csatlakozna a vasfüggöny helyi szombat-vasárnap megtartandó "Páneurópai piknikhez". A sorsközösségi tábor minden napján egy-egy szomszédos ország a téma. A "Vízágyúk a Vencel téren" címmel megtarott Csehszlovákia-napra több prágai meghívott nem jelent meg. A szervezők nem tudják miért: ezekben az augusztus 21-iki évfordulót megelőző napokban a prágai magánlakások telefonjai nem működnek. A találkozón számos szlovákiai magyar vesz részt. A Csehszlovákia-nap programján jelen volt két prágai fiatalember a Demokratikus Kezdeményezés csoporttól. A nap eseményeiről Varga Györgyöt kérdezem, a sorsközösségi tábor Csehszlovákia-napjának vitavezetőjét és tolmácsát. - A két fiatalember, akik a Demokratikus Kezdeményezést képviselték, ismertették velünk a jelenlegi csehszlovákiai helyzetet, majd az egyes polgárjogi mozgalmak alakulóban lévő programjairól esett szó, végül pedig 1968 volt - mondjuk így - a cseh résznek a zárótémája. Ezt követően Kézler István kapott szót, aki a szlovák-magyar és a szlovák-cseh kérdésről beszélt részletesebben. - A kérdések az előre megadott témákhoz kapcsolódtak, vagy pedig elkanyarodott a vita a nemzetiségi kérdésről, ami minden bizonnyal a jelenlévő magyarokat elsősorban érdekelte, és más aktuális kérdések felé is? (folyt.)
1989. augusztus 16., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|