|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Nyugatnémet sajtó - szovjet intelmek (3.rész)
|
A Westdeutsche Allgemeine Zeitung, a legnagyobb példányszámú tartományi napilap keddi vezércikkében felhívja a figyelmet arra, hogy a Szovjetuniót mind a magyar, mind a lengyel fejlődés nyugtalanítja. Gorbacsov főtitkár a tekintélyes újság értelmezésében már többször nyilvánvalóvá tette: csak akkor lehet végrehajtani a tervezett reformokat a Varsói Szerződésben, ha senki nem lép ki a szövetségből, és nem következnek be olyan felbomlási jelenségek, amelyek során valamelyik kommunista párt kiengedi kezéből az ellenőrzést. Az újság azonban éppen az NDK-ból az NSZK-ba irányuló esetleges nagyobb menekültáradatot ilyen felbomlási jelenségnek tartaná, s ezért reményét fejezi ki, hogy a menekültek száma nem fog növekedni, s így nem sodorja veszélybe a reformpolitika Keleten és Nyugaton egyként óhajtott sikerét. Az NDK-lakosság otthon tartásához az NSZK anyagilag és oly módon is segítséget nyújthat, hogy nem mozdítja elő a felbomlási jelenségeket. Ám ami az NDK-ra érvényes, annak vonatkoznia kell Magyarországra is, mivel utóbbinak sem szabad az NDK-menekültek hátsó kapujává változnia - jegyzi meg a lap. - Ha Magyarország nem óhajtja veszélyezteti saját reformpolitikáját, nem szabad nemzeti fejlődésének Gorbacsov főtitkár által kibővített határait rövid ideig tartó előnyökért kérdésessé tenni - így az Essenben megjelenő lap, amely szükségesnek véli felidézni, hogy némely szovjet figyelmeztetés nemcsak Magyarországnak és Lengyelországnak, hanem a semlegességére hivatkozva Ausztriának is szólt az Európai Közösséghez (EK) való csatlakozási szándéka miatt. A Die Welt és a Stuttgarter Zeitung külön foglalkozik az NDK- menekültek budapesti helyzetével, a magyar kormány nehéz dilemmájával. Mindkét újság egybehangzóan jelenti, hogy mintegy 700-800 NDK-állampolgár él jelenleg ,,illegalitásban,,, vagyis a meghiúsult szökési kísérlete után az NDK részéről való következményektől tartva bújkál magyar ismerősöknél. Nagy többségükben magyar ellenzékieknél szállnak meg. Utóbbiak a menekültek érdekében adott esetben készek tüntetésekre is.+++
1989. augusztus 15., kedd 16:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|