|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Augusztus 20-i ünnepségek (1. rész)
|
1989. augusztus 15. - Tartalmában, formájában is megújuló rendezvényekkel készül az ország az augusztus 20-ai ünnepségekre. negyven év óta először ismét az államalapító, Szent István király életműve került az augusztus 20-ai megemlékezések gyújtópontjába. A nemzeti sorskérdések rendezésének nehéz terhével birkózó magyar társadalom valamennyi csoportja, szervezete abból az életműből merít erőt, amely a talponmaradás, a nemzeti megújulás jelképévé vált a magyarság számára.
Az ünnep legkiemelkedőbb eseményeként négy évtized után újból útjára indul Budapesten a Szent Jobb körmenet. A rendezvénysorozat már a reggeli órákban megkezdődik: 8 órakor plébániai szentmise keretében helyezik ki a Szent Jobbot tartalmazó ereklyét a székesegyház elé. Délelőtt 10 órakor Pataky Kornél győri megyéspüspök emlékezik meg szentbeszédében az államalapító királyról. A zarándokok 13 órától róhatják le tiszteletüket a Szent Jobb előtt. Paskai László bíboros, Magyarország prímása, esztergomi érsek pontifikálásával 17 órakor kezdődik meg az ünnepi mise; utána - várhatóan 18.15 órakor - indul el a körmenet a Bazilika - Szent István tér - Guszev utca - Arany János utca, Bajcsy-Zsilinszky út - Szent István tér útvonalon. A körmenet végén, 19.30-kor rövid áhitatot tartanak. A Margitszigetet választotta augusztus 20-i rendezvényeinek helyszínéül az MSZMP budapesti bizottsága, amely az államalapítás ünnepén most első ízben rendez ilyen jellegű szórakoztató, szabadidős közéleti programot a Baloldali Ifjúsági Társulással közösen. A politikai vitafórumokkal, családi szórakoztató rendezvényekkel tűzdelt program helyszíne a Thermál Szállótól a szabadtéri színpadig húzódó nagyrét lesz, három centrummal. A résztvevők igényei szerint működő mini politikai fórumok meghívottjai között lesz a tervek szerint Grósz Károly, Barabás János, Iványi Pál, Békesi László, Csehák Judit, Hütter Csaba, Jassó Mihály, Bielek József, illetve a főváros számos más vezető személyisége. A szigeten párhuzamosan zajló események déltől 17 óráig tartanak, majd a szabadtéri színpadon az Állami Népi Együttes mutatja be amerikai turnéjának műsorát. Az esti órákban több rangos hazai zenekar ad koncertet a nagyréten. A napot Tánc a füvön címmel rock and roll-party zárja. (folyt.köv.)
1989. augusztus 15., kedd 17:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|