|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: Kohl üzenete Honeckernek - NDK-menekültek
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. augusztus 14. hétfő (MTI-tud) - Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja személyes szóbeli üzenetet intézett Erich Honeckerhez, az NDK párt- és állami vezetőjéhez azoknak az NDK-állampolgároknak az ügyében, akik az NSZK berlini állandó képviseletén tartózkodnak áttelepülésük kieszközlése céljából.
Ezt közölte hétfői sajtóértekezletén Norbert Scha:fer, a bonni kabinet szóvivője. Az üzenetet még agusztus 11-ikén Claus-Jürgen Diusberg, a kancellári hivatal Németország-politikai munkacsoportjának vezetője adta át Kurt Niernek, az NDK külügyminiszter-helyettesének. A kormányszóvivő a sajtó megértését kérte azért, hogy az üzenet tartalmáról nem árulhat el részleteket. Minderre, tehát a szigorú diszkréció megőrzésére éppen az érintettek érdekében van a legnagyobb szükség - mondotta. Scha:fer mindamellett megemlítette, hogy válasz még nem érkezett, és a kancellár fenntartja magának a jogot további lépésekre. Ezek sorában a szóvivő elképzelhetőnek tartotta levél küldését vagy telefonbeszélgetés lefolytatását. Az NSZK egyszerre több különböző szinten is érintkezésben áll az NDK-val - mondotta. A berlini állandó képviseletén tapasztalható helyzetet úgy értékelte, hogy a 15 NDK-állampolgár önkéntes távozásával némileg oldódott a feszültség. Lényegi változás azonban nem következett be. Hanns Schumacher, a bonni külügyi hivatal szóvivője Jürgen Sudhoff külügyi államtitkár budapesti tárgyalásairól szólva döntő jelentőségűnek minősítette azt, hogy a magyar fél nagyfokú megértést tanusított. Jelezte azonban, hogy egy ilyen nehéz helyzetben nem lehet szinte varázsütésre megoldást találni. Nagy szakértelemmel és hivatástudattal párosuló válságkezelésre, körültekintő, megfontolt diplomáciai eljárásra van szükség, hogy lépésről-lépésre lehessen előrehaladni a problémák fontossági sorrendjének betartásával - jelentette ki. Közölte még, hogy az ideiglenesen bezárt és NDK-állampolgárokkal túlzsúfolt budapesti nagykövetség előtt mintegy további 100 NDK-ból érkezett személy tartózkodik. Róluk a nagykövetség a magyar Vöröskereszttel és más segélyszervezetek együttműködve gondoskodik, és a nyugatnémet diplomaták megfelelő tanácsokkal látják el őket. +++
1989. augusztus 14., hétfő 16:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|