|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Független magyar szervezetek Európa megosztottsága ellen (OS)
|
1989. augusztus 10., csütörtök - A Greenpeace London és a Wolnosc i Pokoj lengyel békeszervezet gdanski csoportja 1988-ban felhívást tett közzé nemzetközi kampány beindítására, amely az államhatárok megszüntetését hirdetve tiltakozik Európa megosztottsága ellen. A Nyugat 1992-re tervezett európai integrációja nem számol azzal, hogy térségünk népei is szerves részei Európának. Kelet és Nyugat nagyhatalmak által előidézett megosztottságának azonban az 1961. augusztus 13-án épült berlini fal a legszégyenteljesebb szimbóluma. Egy olyan időszakban, amikor Kelet- és Közép-Európában megkezdődött a posztsztalini rendszer maradványainak a felszámolása, a kelet-német vezetés még mindig az anakronisztikus betonmonstrum fenntartásához ragaszkodik, amellyel népét államhatárainak börtönébe zárja. Ezzel az NDK durván megsérti az általa is aláírt nemzetközi egyezményeket (így az idén elfogadott bécsi záródokumentumot), amelyek elemi jogon garantálják minden ember számára a véleménynyilvánítás, az információcsere és az utazás szabadságát. A Greenpeace London, a WIP és több más európai alternatív szervezet tiltakozásához csatlakozva ezért a fal felépítésének évfordulóján demonstrációra hívunk minden független magyar szervezetet, minden állampolgárt a budapesti Vörösmarty téren. Követeljük: - a berlini fal lebontását; - az NDK és Európa minden állampolgára számára az utazás, az információ és a véleménynyilvánítás szabadságát; - Európa megosztottságának felszámolását, államhatárai feloldását, a népek önrendelkezési jogán alapuló szabad európai konföderációt. A budapesti tüntetésen kívül hasonló szellemű tiltakozó megmozdulások lesznek Varsóban, Gdanskban, Bécsben, Londonban, Párizsban, Rómában, Amsterdamban és máshol. Autonómia Csoport, Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózat Kör, Fiatal Demokraták Szövetsége, Magyar Október Párt, ,,Égtájak között,, független folyóirat, Magyar Radikális Párt, Berlin axis Budapest (művészcsoport) (OS)
1989. augusztus 10., csütörtök 17:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|