|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
NDK-menekültek - berlini szóvivő
|
Berlin/Bonn, 1989. augusztus 7. hétfő (ADN/DPA) - Denis Ruh, az NDK külügyminisztériumának helyettes szóvivője hétfőn az ország belügyeibe való beavatkozással, és más államokra való nyomásgyakorlás kísérletével vádolta meg az NSZK-t annak kapcsán, hogy ,,néhány napja az NSZK tömegtájékoztatási eszközei hangos kampányt folytatnak azoknak az NDK-állampolgároknak az ügyében, akik jogellenesen menedéket kaptak az NSZK budapesti nagykövetségén, és illegális úton az NSZK-ba akarnak távozni,, - jelentette az ADN NDK-hírügynökség .
A nemzetközi jog szerint az NSZK nagykövetségeinek nincs joguk az NDK-állampolgárok utazási és vizumügyeivel foglalkozniuk, ez ,,tipikus nagynémet törekvés, amelyet az NDK a leghatározottabban visszautasít,,. Ruh közölte, hogy az NSZK magatartása a két német állam viszonyának megterheléséhez vezethet. Az NDK nem hagyja, hogy az ilyen akciók megterheljék Magyarországhoz fűződő hagyományos jó viszonyát - mondotta a helyettes szóvivő. Ruh reményét fejezte ki, hogy Bonn mérsékletet tanúsít. Az NSZK-nak tudnia kell, mit tesz, és nem kellene kockára tennie az eddigi erdményeket - hangsúlyozta Ruh A DPA nyugatnémet hírügynökség a külügyi nyilatkozatról beszámolva azt jelentette, hogy a helyettes szóvivő ,,súlyos következményekkel,, fenyegette meg azokat az NDK-állampolgárokat, akik az NSZK szocialista országokbeli követségein kerestek menedéket. A nyugatnémet hírügynökség bonni jelentése szerint az NSZK külügyminisztériuma hétfőn este azt közölte, hogy nagyobb csoport NDK-állampolgár az osztrák vasutak különkocsijában kedden az NSZK-ba érkezik. Arról a mintegy száz NDK-állampolgárról van szó, akik Magyarországról menekültek Ausztriába. A jelentés szerint az NDK-állampolgárok kedden reggel érkeznek Majna-Frankfurtba.+++
1989. augusztus 7., hétfő 22:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|