|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
- Bush látogatása - 1. folyt.
|
A lap ezt követően szó szerint a következőket írja: "A gazdasági válság leküzdésére nagy reményeket fűznek a magyarok a külföldi beruházásokhoz. Nyugati megfigyelők úgy vélik, hogy a Nyugat azzal tudna leginkább segíteni Magyarországon, ha az adósságok visszafizetésének időpontját kitolják. Magyarország azonban jelenleg még nem akarja az adósság visszafizetésének átütemezését kérvényezni" - emeli ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Felülvizsgálják Mindenszty bíboros perét. Ezt a hírt így kommentálja ugyancsak a Frankfurter Allgemeine Zeitung: Magyarország kisszínpad. Az itt színre vitt drámában összefonódnak az események és a szereplők. Az amerikai elnök megérkezésének napján váratlanul az amerikai nagykövetség korábbi vendége került a rivaldafénybe, az elhunyt Mindszenty bíboros. Németh miniszterelnök utasította a fő államügyészt, hogy vizsgálják felül az egyházfejedelem elleni pert. Mindszentyt egy koncepciós per keretében 1949-ben ítélték életfogytiglan tartó börtönbüntetésre. Utódja, Paskai bíboros nemis olyan régen azzal fordult a kormányfőhöz, hogy a magyar katolikus egyház akkori sebe még ma is fájdalamat okoz. 1956-ban ugyan Nagy Imre kormánya felmentette Mindszentyt, mégis, mind kiszabadítóját, Pálinkást, mind Nagyot nem sokkal később kivégezték és csak a minap rehabilitálták őket. Ha a felkelés után Mindszenty nem keresett volna menedéket a követségen, újra bebörtönözték volna. Németh elődje, Grósz két évvel ezelőtt azt mondta, hogy a Mindszenty-ítéletet nem fogják felülvizsgálni és most mégis megteszik. Aligha akad drámaíró, aki valaha is izgalmasabbat talált ki - olvashatjuk a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain. +++
1989. július 12., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|