|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Szobordöntés Budapesten
|
München, 1989. július 11. (SZER, A mai nap) - Budapesti tudósítónk, Gadó György a tegnapi, Vörösmarty téri szobordöntésről küldött beszámolót. Félreértés ne essék, a tegnap délután lezajlott akció néhány száz résztvevője nem a Szózat költőjének emlékszobrát távolította el talapzatáról - mint hallani fogjuk -, a Kínában folyó megtorlások ellen tiltakoztak. - Hétfőn délután 5 órakor történt a Vörösmarty téren. - Gyuri ne haragudj, mondjál tegnapot. - Jó. Újrakezdem. Gadó György tudósítása egy budapesti szobordöntésről. Tegnap délután 5 órakor történt. Természetesen nem a Szózat költőjének a szobrát döntötték le, hanem a Szabadságszobrot, pontosabban a New York-i Szabadságszobor kínai arcvonásokat mutató mását. A cselekménynek vagy 300 nézője volt. Cselekményt mondok, de cselekvőleges tüntetést kellene inkább mondanom. Magyarul: politikailag happeninget. Ennek a műfajnak régtől fogva mesterei az Inconnu Független Politikai Művészcsoport tagjai. Ott is ők működtek közre, ők készítették el a műanyag szobrot. A tüntetést azonban nem egymaguk szervezték, abból részt vállalt a Fidesz, a Magyar Október Párt, a Magyar Demokrata Fórum ifjúsági bizottsága, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a Népi Ifjúsági Szövetség, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom. Nem volt ez tömeggyűlés, nem is akart az lenni, csak jelképes akció, a szolidaritás kinyilvánítása. Senki sem hiszi, hogy pekingi diákok lemészárolt, majd a Vörösmarty téren összegyűlt kisded sokaság nyomására változtatnak a politikájukon. A demonstárcióval önmagunknak, tisztességünknek tartoztunk, így gondolhatták ezt a rendezők is. (folyt.)
1989. július 11., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|