|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Egerszegi Krisztina az ifjúsági EB-csapat élén
|
1989. július 3. hétfő (MTI) - A hét végén rendezték meg az országos korosztályos úszóbajnokságot, amely egyben az utolsó válogató volt a július 27. és 30. között Leedsben sorra kerülő ifjúsági Európa-bajnokságra. Kormos István, a MUSZ szakfelügyelője nem egy figyelemre méltó eredményt jegyzett fel szombaton és vasárnap... - Az újpesti Rózsa Norbert - Széchy Tamás tanítványa - a 100 m-es mellúszásban 1:05.28 perccel győzött, 100 m háton pedig a dunaújvárosi Nagy Péter tett ki magáért 59.32 mp-es idejével és első helyével. Ezen eredmények alapján mindkettőjüket javasoltam az EB-csapatba - mondta a szakfelügyelő. Várható-e Leedsben az utóbbi évek korosztályos - és nem csak korosztályos - magyar úszósikereinek folytatása? - Igen, számos dobogós helyezésre számítunk, köztük aranyérmekre is, elsősorban Egerszegi Krisztina révén. Ő valószínűleg hat számban indul: 100 és 200 háton, 200 és 400 vegyesen, 200 pillangón és a 4x200-as gyorsváltóban. Nem lesz ez egy kicsit sok? Egyáltalán: szükség van az elsőszámú magyar úszónő ilyesfajta ,,kizsákmányolására,, alig két héttel a felnőtt EB előtt? - Először is nem biztos, hogy pillangón és a váltóban is elindul Egerszegi, erről edzője, Kiss László dönt majd. Másrészt nem készül rá különösebben az ifi EB-re, emiatt nem is könnyít edzésein. Idén csak egy csúcsformát kell hoznia, mégpedig augusztus 12. és 20. között, a bonni felnőtt Európa-bajnokságon. Az ifjúsági EB-n a következő 14 úszó képviseli a magyar szineket: lányok: Egerszegi Krisztina (1974, Bp. Spartacus) Szabó Tünde (1974, Nyíregyháza) Buth Zsuzsa (1974, Bp. Spartacus) Eleki Krisztina (1975, KSI) Berzlánovics Éva (1974, Dunaújváros) Balyi Györgyi (1975, Bp. Spartacus) fiúk: Rózsa Norbert (1972, Ú. Dózsa) Nagy Péter (1972, Dunaújváros) Braunsteiner Csaba (1973, BVSC) Kovács Péter (1972, BVSC) Kovács György (1973, Bp. Spartacus) Kade Zoltán (1973, Bp. Spartacus) Piukovich András (1972, BVSC) Kovács Gusztáv (1972, KSI)+++
1989. július 3., hétfő 16:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|