|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Eddig 17 ország nevezett a budapesti öttusa vb-re
|
1989. június 1. csütörtök (MTI) - Csütörtökön, a budapesti öttusa világbajnokság szervezőbizottságának újabb ülésén Császári Attila, a testület elnöke bejelentette, hogy május 31-éig 17 nemzet küldte el nevezését az augusztus végi-szeptember eleji versenyre, köztük a sportág legjobbjai közül Franciaország, az NSZK, Nagy-Britannia, a Koreai Köztársaság, Svédország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok. Késik még legalább 13-14 Budapestre várt nemzeti szövetség bejelentkezése, így a finn, a bolgár, az olasz és a spanyol válogatott ,,jeladása,,. Ugyancsak ez alkalommal hangzott el először, hogy a világbajnokság marketingcsoportja eddig négy úgynevezett fő szponzorral állapodott meg. Ezek a SZÜV, a Kőbányai Gyógyszerárugyár, a Hollóházi Porcelángyár, valamint a Magyar Külkereskedelmi Bank. (Várható, hogy ez a kör még e héten bővül.) A felsoroltak mellett legkevesebb 14-16 vállalattal, illetve intézménnyel várható megállapodás, ezek a szponzorok második körét alkotják. A szervezőbizottsági ülésen elhangzottak szerint a világbajnokság támogatására felkért méntelepek döntő többsége kedvező választ adott, minden remény megvan arra, hogy kellő számú és minőségű lóállomány áll majd rendelkezésre, s így annak sincs akadálya, hogy kifejezetten nehéz pályát építsenek, maximális magasságú, 120 cm-es akadályokkal. A világbajnokság nyitó ünnepélyét - talán formabontó módon - a belvárosban, a Vörösmarty téren rendezik, amely után a Fórum Hotel ad otthont a nyitó fogadásnak. A záró ünnepség tervezett színhelye a Magyar Néphadsereg Tisztiháza. Pécsi Gábor versenyigazgató beszámolt arról, hogy nem érkeztek még meg Budapestre a nyugatnémet Uhlmann cég világszínvonalat képviselő műszaki berendezései, amelyeket a vívóversenyeken alkalmaznak majd, így a június elsejei határidő lejártával a szállító megsürgetésére lesz szükség. A vb szállítási tervét Kelemen Péter, az 1970-es világbajnok, jelenleg az Ú. Dózsa szakembere ismertette, akinek segítője a bemutatásra ugyancsak aligha szoruló Szombathelyi Tamás lesz. Az akkreditáció megtervezésével megbízott Inotay Balázs elmondta: legkevesebb 8-900 résztvevőt látnak majd el fényképes igazolvánnyal, öt kategóriában. Szó esett a világbajnokság belépőjegyeinek, bérleteinek árusításáról is, amelyek áráról a szervezőbizottság a közeli napokban ad sajtóinformációt.+++
1989. június 1., csütörtök 15:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|