|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Visszavágó és elővizsga - A hét eseménye: Honvéd-Hungalu Kupa nemzetközi öttusa verseny
|
1989. május 8. hétfő (MTI) - Alig több mint három hónappal a budapesti öttusa világbajnokság előtt e héten, csütörtöktől vasárnapig világbajnoki mezőny mérkőzik meg Budapesten, a hagyományos Honvéd-Hungalu Kupán. A négynapos eseményen kimondva-kimondatlanul visszavágót vivnak Szöul legsikeresebb öttusa résztvevői, élükön Martinek Jánossal, Mizsér Attilával és Fábián Lászlóval, illetve az olasz Carlo Massullóval, a francia Christophe Ruer-vel, hasonlóképpen a szovjet válogatott idelátogató kiválóságaival. (A nevezési listával még hétfőn is adós volt a szovjet szövetség, ezért csak magánjellegü információkra lehet számitani, azok szerint viszont jön Vahtang Jagorasvili és Anatolij Sztarosztyin is ) Ezuttal azonban nem a visszavágó jelleg a leglényegesebb, hanem sokkal inkább az, hogy a budapesti VB leendő szereplői most a lehető legmagasabb szintű vetélkedő keretében mérhetik le önmaguk és egymás tudását. Aki győz, vonatkozik ez az egyéni és a csapatküzdelemre is, tekintélyt parancsol magának, lendületet vesz, s még magabiztosabban folytathatja felkészülését az esztendő nagy randevujára. A Honvéd-Hungalu Kupa a magyar válogatott utolsó ellenőrző jellegü erőfelmérője, éppen ezért mindenki, aki csak számitásba jöhet, ott lesz a ,,porondon,,. Nemcsak Martinek János és társai, hanem azok is, akik a közelgő Európa-bajnokságra utazó csapatba pályáznak. Hasonlóképpen terveznek a nyugatnémet és a szovjet válogatott szakvezetői is, ezért kértek és kaptak lehetőséget arra, hogy két csapatnyi versenyzőt vonultassanak fel a ,,HH,, Kupán. A csütörtökön kezdődő nagy, ,,A,, kategóriás öttusa verseny első napján a Nemzeti Sportcsarnokban a vivást rendezik meg, másnap, 12-én a Margit-szigeten az uszást, a Fehér uton pedig a lövészetet, szombaton, 13-án Pesthidegkuton a futás következik, majd vasárnap záró számként - akárcsak a világbajnokságon - a lovaglás. A különbség viszont az, hogy a HH Kupán a paripák és lovasok látványos vetélkedőjének a Hidász utcai lovarda ad otthont, mig a VB-n már a Kincsem Park.+++
1989. május 8., hétfő 12:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|