|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
Kis János az SZDSZ megbízott pártelnöke (2. rész)
|
A választási esélyeket latolgatva Tölgyessy Péter kifejtette: a választási szisztéma összetettsége miatt nehéz prognózist adni. Ugyanakkor - mutatott rá - a Szabad Demokraták Szövetsége reméli, hogy a választásokon az ország első pártja lesz. Hozzáfűzte: amennyiben a választási eredmények lehetővé teszik a szabad demokraták részvételét a kormányban, nem az MDF-fel törekednek koalícióra, hanem főként természetes szövetségeseikkel: elsősorban a Fidesz-szel, továbbá
a Független Kisgazdapárttal és az SZDP-vel.
Kulin Ferencnek, a Magyar Demokrata Fórum alelnökének azon minapi nyilatkozatára reagálva, hogy az MDF elképzelhetőnek tartja népszerű MSZP-politikusok részvételét az új kormányban, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői kifejtették: az SZDSZ nem vállal szerepet olyan kormányban, amelyben szocialista politikusok vannak, mert ez ellentétes a szabad demokraták rendszerváltással kapcsolatos elveivel.
Demszky Gábor a március 15-e megünnepléséről kiadott közös Fidesz-SZDSZ felhívásról elmondta: az ünnepet az ellenzéki hagyomány jegyében kívánják megünnepelni, végigjárva a budapesti emlékhelyeket. Leszögezte: nem jött még el az ideje a nagy hivatalos ünnepségeknek, mert még nem történt meg a rendszerváltás, hazánkban egyelőre itt vannak a szovjet csapatok, és a sajtó sem szabad, hiszen kuratórium ellenőrzi a rádió és a televizió munkáját. (MTI)
1990. február 23., péntek 16:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|