|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Október 23-a Bizottság közleménye
"Megállapodás született abban is, hogy az október 23-i ellenzéki
megemlékezéseket pártpolitikai szempontok fölé emelkedve szervezik."
BBC, Panoráma:
Az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása
"... a lengyel
megállapodással szemben itt most teljesen szabad többpártrendszerben
végrehajtandó választásokról van szó. Tehát nincs az a fajta
megszorítás, ami Lengyelországban volt, hogy például a parlamentben,
legalábbis az alsóházban, a Szejmben a szavazatok, illetve a helyek
kétharmada a kommunista párt, illetve szövetségesei számára volt
külön félretéve. Magyarországon ez nem lesz. Tehát ez is fontos,
hogy teljes átmenetről van szó a szabad választásokhoz.
Persze azáltal, hogy az elnökválasztásokat most az év folyamán
megtartják, még a parlamenti választások előtt, mégis van arra
valami jelzés - most megint úgy látom, hogy Moszkva számára -, hogy
a kommunista párt, vagy legalábbis annak egy szárnya Pozsgay Imre
vezetése alatt mégis csak a hatalomnak egy fontos részét megtartja a
következő négy év folyamán."
|
|
|
|
|
|
|
"A jogállam megdöntésére törnek a szlovák nacionalisták"
|
--------------------------------------------------------
München, 1990. október 29. (SZER, Világhíradó) - Északi szomszédaink háza táján az egyre erősödő szlovák nacionalizmus okoz gondot. A múlt csütörtökön elfogadott nyelvi törvény sem csillapította le a kedélyeket. - Horváth Gabriella jelenti Pozsonyból:
- A kialakult belpolitikai helyzetre való tekintettel rendkívüli ülést tartott a szlovák kormány. Mint azt a tanácskozást követő sajtórtekezleten Vladimír Meciar közölte: a nyelvtörvénnyel kapcsolatos megmozdulásokat egy pontos forgatókönyv alapján irányított, hatalomátvételi kísérletnek tekintik.
Meciar elmondta: a kormánynak birtokában vannak bizonyos információk olyan csoportosulásokról, melyek tevékenysége túlnő a politikai határokon és terrorral fenyeget. Ennek ellenére a szlovák minisztertanácsnak nincs szándékában megtorló intézkedésekhez folyamodni, inkább tárgyalások útján kívánja rendezni a helyzetet.
A tanácskozáson döntés született egy folyamatosan ülésező válság-stáb megalakításáról is, melyet a kormány elnökéségén kívül a Szlovák Köztársaság Legfőbb Ügyésze és igazságügyminisztere alkot. Emellett arról is határozott a kabinet, hogy a novembertől márciusig terjedő időszakban megerősíti a rendfenntartó erőket.
Ezeket a rendkívüli intézkedéseket a rendkívüli helyzet tette indokolttá. Attól kell ugyanis tartani, hogy megfelelő ellenlépések hiányában a nyelvtörvény ürügyén hatalomra törő szeparatista erők anarchiát idéznek elő Szlovákiában. Sztrájk-felhívásaikkal, tömegdemonstrációikkal, kormány- és parlament-ellenes kirohanásaikkal a törvényes rend megingatására törekszenek. A megrendült belpolitikai stabilitásnak máris megvannak a következményei. (folyt.)
1990. október 29., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szlovák nacionalizmus - 1. folyt.
|
Ján Holcik iparügyi miniszter szerint a történtek miatt több külföldi szakember lemondta szlovákiai látogatását, ami körülbelül 10 millió márka veszteséget jelent az országnak.
A szlovákiai történéseket nem csekély aggódással figyeli a szövetségi kabinet és maga a köztársasági elnök is. Václav Havel tegnap televíziós beszédben szólt a cseh és a szlovák nemzethez. Felszólította őket arra, hogy határolják el magukat a faji, nemzetiségi, politikai gyűlölködést szító felhívásoktól, melyek az alakulófélben lévő demokrácia szétzúzását célozzák.
Marián Calfa szövetségi kormányfő leszögezte: hogyha egyesek kétségbe vonják a szabadon választott szervek munkáját és távozásukat sürgetik, akkor a helyzet megoldása érdekében minden törvényes lehetőséget ki kell használni.
A legfelsőbb csehszlovák vezetés aggódása korántsem alaptalan. A felelős politikusok tisztában vannak azzal, hogy egy esetleges anarchia alapjaiban ingatná meg a stabilnak amúgy sem mondható csehszlovák gazdaságot. A káosz első jeleire már így is pontos tárgyalások hiúsultak meg, s az sem véletlen, hogy a washingtoni Fehér Ház nyilvánosan állást foglalt a kérdésben.
Az amerikai kormány nyilatkozatában támogatja valamennyi csehszlovákiai polgár jogainak biztosítását és kiemeli az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi egyezmények fontosságát.
Washington és Európa figyelő tekintete jelentős erkölcsi támaszt nyújt a szlovák kormánynak és a szlovák parlamentnek, a helyzet megoldása azonban a szlovák nép kezében van. Ezért elsősorban rajta múlik, hogy sikerül-e békés úton megoldani a jelenlegi válságot. Ellenkező esetben ugyanis maga a demokratikus államrend kerülne veszélybe.
Meciar kormányfő sajtótájékoztatóján erre is célzott, mikor leszögezte, hogy a hatalomért folytatott harc politikai palettáján már barna színárnyalatok is megjelentek. +++
1990. október 29., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
D17, szept 19-20. Antall József az EKA tagjaihoz
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Nyers Rezsőt megkérdeztem, hogy ez a mostani aláírás valamiféle együttműködés eredménye-e az MSZMP és az MDF között. Ő ezt nem cáfoltza, sőt további együttműködési lehetőségeket említett. Másnap, az MDF sajtótájékoztatóján, kifejezetten e nyúlfarknyi írás miatt, az MDF vezetői, kiváltképp pedig Antall József, hosszas magyarázgatásba fogtak, miszerint szó sincsen MDF-MSZMP-paktumról. A későbbi miniszterelnök személy szerint engem szapulva meglobogtatta nemzetközi újságíró-igazolványát, azt bizonygatva, hogy tudja ő, milyen az igazi újságírómorál."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|